Ötvenezer forintnyi kedvezményt lehetne nyújtani az éves bérlet árából azoknak, akik lemondanak arról, hogy a városban tartsák az autójukat - mondta Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt pénteken, amikor a 4-6-os villamosról jelentkezett be élő közvetítéssel a Facebookon.


Az MTI szerint azt mondta, hogy már az is nagy eredmény volna, ha az autót használók 10 százaléka közösségi közlekedésre váltana. Felmérések szerint ma a közlekedők 45 százaléka használja a tömegközlekedést és 35 százalék jár autóval, Karácsony célja, hogy ez az arány 50:25-re változzon.

Követendőnek nevezte Bécset, ahol csak napi egy euróba kerül a közösségi közlekedés használata azok számára, akik éves bérletet vásárolnak. Szerinte ennek köszönhető, hogy Bécsben 800 ezer éves bérletet adnak el, miközben Budapesten csak negyvenezret; úgy véli, az osztrák fővárosban a bérletár sokkal inkább versenyképes az autózáshoz képest.

Az nem derült ki a beszámolóból, hogy Karácsony milyen bérletárakat szeretne. Jelenleg az éves Budapest-bérlet 103 ezer forintba kerül, ami egy napra vetítve kevesebb, mint egy euró (86 eurócent), de még a 9500 forintos havi bérlet egy napra eső ára is kicsivel egy euró alatt marad. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Bécsben magasabbak a jövedelmek. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!