Újabb elvonásokra számít Karácsony Gergely a kormány részéről - ez derül ki a főpolgármester Facebook-bejegyzéséből.


Ezúttal a településfejlesztési jogköröket alakítanák át úgy, hogy akár meg is szüntethetik a főváros beépítését szabályozó településszerkezeti tervet. De elképzelhető az is, hogy korlátozzák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is

- írja Karácsony, aki szerint így tulajdonképpen az önkormányzatoknak semmi beleszólásuk nem lesz abba, hogy mi épül a területükön. Ezáltal Budapest nem fejlődne tovább egységes városként, helyette 23 kisváros versengene egymással - jegyzi meg a főpolgármester.

Hozzáteszi, "a hivatalos indok szerint mindezt azért teszik, hogy egyszerűsítsék az ügyintézést, pedig egyértelmű, ez egy újabb támadás az önkormányzatok ellen. Ezzel a Főváros utolsó érdemi eszköze is megszűnne a város fejlesztésének befolyásolására."

Karácsony egy konkrét példát is említett:

Nemrégiben a III. kerülettel abban állapodtunk meg hogy a Mocsárosdűlőt radikálisan zöldíteni fogjuk. Több, mint másfélszeresére növelnénk a zöldfelületek arányát, garantálva a terület természetközeli megőrzését. A Mocsárosdűlőn a szerkezeti terv módosítását egy a széles nyilvánosságot bevonó stratégiai tervezés követné még ebben az évben. Ha megszűnne a településszerkezeti terv, ez a lehetőség is elveszne. A klímaváltozással csak úgy lehet felvenni a harcot, hogy ha több zöldfelületet hozunk létre, a meglévőket pedig mindenáron megóvjuk. A zöldfelület érték, hát úgyis kell bánni vele.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!