A szombathelyi háziorvosok is önkormányzati oltópontokat szeretnének, ahogy arról a Dr. Nemény András polgármester úr által nyilvánosságra hozott levél tanúskodik. Most már csak az kellene, hogy a kormányhivatal térjen észhez, és adja meg a szükséges engedélyt. Hogy legyen végre bennük készség és képesség az együttműködésre és az együttérzésre.


- írja Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. Karácsony szerint Budapest is készen áll segítséget adni a kormánynak az oltási program zökkenőmentessé tételéhez és felgyorsításához. A főpolgármester pénteken újabb levelet küldött a Miniszterelnökség illetékes államtitkárának. Ebben azt írja:

Az oltási programban jelenleg oltópontként résztvevő és esetlegesen később bevonásra kerülő fővárosi háziorvosi rendelők és szakrendelők kapacitásainak megerősítésére 10 új, a rendelőktől, szakrendelőktől független oltópontot hozunk létre a betegszállítást nem igénylő oltandók számára, amelyek működtetését a jogszabályi előírásoknak megfelelően vállalja az önkormányzat. A NEAK által kijelölt (esetlegesen a háziorvosok által odairányított) oltandók megítélése a helyszínen csak az olthatóság szempontjából történik. Az oltási pont technikai és személyi feltételeinek biztosításáról az önkormányzatok gondoskodnak.

Tájékoztatom Államtitkár Urat, hogy a Fővárosi Önkormányzat által felállítandó oltópontok listája összeállt, az oltást végző egészségügyi szolgáltató kiválasztása folyamatban van, a feladatok infrastrukturális és humán erőforrásigényét felmértük, a beszerzéssekkel kapcsolatos előkészítő lépéseket megtettük. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai által korábban a tesztelések szervezéséhez fejlesztett időpontfoglaló szoftver adaptálásának szükségességét felmértük, a módosítások programozását megkezdtük.

Az oltópontokat az alábbi helyszíneken tervezzük kialakítani:

  • Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 4 telephelyén (Gellért fürdő, Lukács fürdő, Pesterzsébeti fürdő, Széchenyi fürdő): 6 oltópont
  • BMSZKI Szabolcs utcai egészségügyi centrumában: 1 oltópont
  • Városligeti Műjégpálya fogadócsarnokában: 1 oltópont
  • Margitszigeti Palackozóüzem Rendezvényközpontban: 1 oltópont
  • V. kerület Városháza Parkban: 1 (mobil) oltópont
  • Újlipót Sport- és Tehetséggondozó Központban: 1 oltópont

Amennyiben további helyszínek bevonására is szükség lehet, a BMSZKI által működtett háziorvosi rendelőkben további 2-3 oltópont kialakítása is megoldható.

A főpolgármester azzal zárja a levelet, hogy

Nincs ellenzéki, meg kormánypárti oltópont, a kormány szálljon le végre a magas lóról, a teljesen megalapozatlan önteltség helyett vegye igénybe az önkormányzatok által kínált segítséget. Vagy adják oda a vakcinát, hogy megoldhassuk magunk!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!