A Válasz Online készített interjút Karácsony Gergellyel, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjével. A beszélgetésben előkerül az a múlt héten kiszivárgott hangfelvétel is, amelyen Karácsony többek között arról beszél, hogy a szocialisták egy civil polgármester megválasztása esetén szétlopnának mindent a XIV. kerületben.


A beszélgetésben elismétli, hogy alighanem több alkalommal, hónapokkal ezelőtt vehették fel szavait.

A 9. kerületi polgármester-választás körül kialakult politikai viták idején lehetett, hiszen arra utalok rajta, hogy az asztalra kell csapni, az pedig arra vonatkozott. Úgy véljük, többen egybehangzóan, hogy a Párbeszéd elnökségi üléseit hallgathatták le, ráadásul az elvben nemzetbiztonsági védelem alatt álló Képviselői Irodaházban. Érzik ennek a súlyát, ugye? Egy demokratikus, parlamenti képviselettel rendelkező párt elnökségi üléseit rendszeresen, illegális eszközökkel lehallgatták a védett épületben. Tiszta Watergate. A hetente tartott elnökségi üléseken egyébként mindig van politikai konzultáció, amelynek keretében kötetlenül, igen, mint egy magánbeszélgetésen, úgy beszélünk az aktuális ügyekről

- fogalmazott. Hozzátette: fültanúja volt olyan beszélgetésnek Tarlós Istvánnal, amely "rendkívül szórakoztató" lenne a nyilvánosság számára, ők azonban nem használnak törvénytelen eszközöket. Másik ellenfelének, Puzsér Róbertnek pedig felrója, hogy bár megígérte, hogy elindul az ellenzéki előválasztáson, mégis megszegte a szavát.

Most meg éppen a lakájmédia-orgánummá züllött Mandiner címlapjáról küld el engem a jó édesanyámba, ugyanazokra az oszlopokra plakátolva, amelyeken a Fidesz bohócos plakátjai voltak. A fideszes médiaholding lapjában, Mészáros Lőrinc hirdetőoszlopain. Szép. A vak is látja, hogy Puzsér Róbert kesztyűbáb a Fidesz mancsán - függetlenül attól, milyen tiszták voltak is az ő eredeti szándékai

- fogalmazott Karácsony Gergely, aki nem tart attól, hogy esetleges választási győzelme esetén Budapest nem számíthat a kormány stratégiai partnerségére és a korábban lefektetett 15 pontos megállapodás érvényét veszti:

A Fidesz a választás előtt megpróbálja megfenyegetni a városlakókat, de ha veszít, nem váltja be ezeket. Márki-Zay Péter polgármestersége alatt sorra nyerik a pályázatokat. Salgótarjánt sem ásták el. Ha Budapesten nyerünk, békét fognak kötni velünk, hiszen ez lesz a politikai érdekük. Máskülönben megállíthatatlanná válik a lejtmenetük a fővárosban.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!