Az önkormányzati választási tétje a fővárosban az, hogy a budapestiek visszaszerzik-e önrendelkezésüket saját városuk felett - jelentette ki Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt szombaton Budapesten, a XI. kerületben, a Fehérvári úti Vásárcsarnoknál tartott kampánynyitón.

Karácsony Gergely közölte, hogy hivatalosan elindult az önkormányzati választási kampány, hiszen kezdődik az ajánlásgyűjtés, és az a jó híre van a Budapesten változást akaróknak, hogy

az ellenzéki pártok és civil szervezetek a főváros minden kerületében és egyéni választókerületében közösen indulnak.

Karácsony Gergely elmondta, hogy elindulnak a választáson azért is, hogy visszaszerezzék azoknak a budapestieknek az önbecsülését, akik unják már azt, hogy a fejük felett, nélkülük döntenek a legfontosabb kérdésekben.

A változás arról szól, hogy Budapest visszavegye azt a pénzt, amit az elmúlt években elvontak tőle, visszaszerezze azokat az intézményeket, amelyeket elvettek tőle, visszaszerezze az esélyt, hogy Budapesten mindenkinek lehessen lakhatása, s azt, hogy Budapest szolidáris közösség legyen, amely újra része Európának

- mondta.

A választás arról is szól, hogy le tudják-e győzni a "Fidesz bábját", Tarlós István főpolgármestert, aki "nem a budapestieket képviseli a kormánnyal szemben, hanem a kormány akaratát a budapestiek érdekeivel szemben" - tette hozzá.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>