Sajnos ismét kedvezőtlenül alakulnak a fertőzöttségi adatok, a koronavírus-járványt még nem tudhatjuk magunk mögött - írta Budapest főpolgármestere csütörtökön Facebook-oldalán.


Karácsony Gergely azt mondta:

A koronavírus akkor lesz a múlté, ha van elég vakcina és vagyunk elegen azok is, akik be akarjuk oltatni magunkat.

Hozzátette: megérti a kormány azon igyekezetét, hogy mindenáron és bárhonnan próbáloltóanyagot szerezni, ugyanakkor bizalom nélkül nem tud a kellő mértékig nőni az oltási kedv.

Ebben a helyzetben a tényeknek, a tudománynak, az egészségügyi szakembereknek kell szólniuk és megmutatniuk magukat, nem a politikusoknak - írta Karácsony Gergely. A főpolgármester bejegyzése szerint noha az oltások megszervezésében polgármestertársaival hetekkel ezelőtt felajánlotta az önkormányzatok segítségét a miniszterelnöknek, értékelhető választ azóta sem kaptak.

Ehelyett egy szerdán megjelent kormányrendeletből tudták meg, hogy a kormány kizárja az önkormányzatokat a tömeges oltási program megvalósításából - fűzte hozzá.

Ez egyszerre abszurd és életveszélyes

- vélekedett a politikus.

Nem mi vagyunk azok, akik jóságos Mikulásként járjuk az idősotthonokat, hogy ajándékként osszuk a vakcinát, fideszes képviselők kreálnak az oltások kiszállításából is ócska PR-eseményt

- fogalmazott.

Mint írta, az önkormányzatok felkészült egészségügyi szakszemélyzettel, a járóbeteg-ellátás infrastruktúrájával segítenék a munkát, és a felajánlásuk természetesen továbbra is él. Hatásos és biztonságos oltásokra, bizalomra, őszinteségre van szükség és nem a szokásos propagandaszólamokra, hamis ellenségkép-gyártásra. Már csak azért sem, mert ezúttal van létező ellenség: a vírus, amely csak együtt és nem egymás ellen harcolva győzhető le

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!