Ted Chiangnak, aki a nagyszerű Érkezés alapját adó novellát is írta, van egy másik, hosszabb elbeszélése szoftverfejlesztőkről, akik forradalmi mesterséges intelligenciát hoznak létre. Programjukban eleinte kisállatokat lehet nevelgetni, de már akkor sem tamagocsik szintjén. Idővel a digient nevű lények egyre emberszerűbbé válnak, olyanok lesznek, mint a kisgyerekek - ezt bármelyik kutyatartó megerősítené a való életben is. Végül a digientekről kiderül, hogy fenntarthatatlan a fejlesztésük, "nincs rá jó üzleti modell", ahogy vállalati nyelven mondani szokás, de eredeti tervezőik és tesztelőik már nem akarnak nélkülük élni.
Ennek A szoftveres objektumok életciklusa című elbeszélésnek a lesújtó szomorúsága jutott eszembe a Free Guy-t nézve, noha kétségtelenül sokkal vidámabb kikapcsolódásról van szó. A Free Guy Shawn Levy filmje, aki nemcsak tökéletesen felejthető vígjátékok (Minden hájjal megkent hazug, Éjszaka a múzeumban) rendezője, hanem, nahát, az Érkezés producere is volt. Levy produceri munkája változatosabb, mint a rendezői, mert utóbbiban megmarad az optimista végkicsengésű, az egész családot kellemesen elszórakoztató semmiségeknél. Sci-fit eddig egyszer rendezett, a Hugh Jackman-es Vasöklöt, amelyben a főhős egy jóravaló robot bokszedzőjeként kap új esélyt az élettől. Szürkén, légmentesen zárul rá a való világ, de a technológia talán elhozza a szebb jövőt - erről a tétova reményről szól a Free Guy is.
Az új film Guy nevű hőse minden reggel felveszi a legszebb kék ingjét, a sarki kávézóban kikéri a közepes tejeskávéját, majd bemegy a bankba dolgozni. Ott napjában tízszer-tizenkétszer kirabolják, fejbe rúgják, néha agyon is lövik. Guy nem igazi ember, hanem egy számítógépes játék statisztája, vagyis NPC, nem játékos karakter. Egészen addig marad az, amíg egy tűzrőlpattant nő megpillantása után fura gondolatai nem támadnak. A következő bankrablás során leveszi a támadó napszemüvegét, és megtudja, hogy a körülötte épült világ verekedős küldetésekből, autós üldözésekből és hasonló akciókból áll. Előbb-utóbb tisztába kerül saját szerepével is, és azzal, hogy nem lett volna szabad öntudatra ébrednie a Free City című videójátékban.
Remek találat, hogy a főhőst Ryan Reynolds játssza, aki különösebb smink nélkül is egy számítógépes játék figurájára hasonlít. Legalábbis azt idézi az a derűs, kicsit bamba arckifejezés, amellyel szerepei java részét letudja, és amelyre most művészi döntésként rá is erősíthetett.
A Guy eszméléséért felelős szoftverfejlesztőket Jodie Comer és Joe Keery alakítja, akiket a Megszállottak viadala, illetve a Stranger Things sorozatokból ismerhetnek ezek nézői. A sztár azonban Reynolds, és talán még Taika Waititi, a Free City ötletgazdája és ördögi techguru, akit a Hollywoodban jól jövedelmező mellékszerepekkel lébecoló új-zélandi színész-rendező a karikatúráknak kijáró, faltól falig tartó ripacskodással játszik el.
Ebből a négy szereplőből három igazi ember, de jellemük komplexitása és környezetük gazdagsága alapján egykönnyen nem lehetne megállapítani, melyik három. Matt Lieberman és Zak Penn forgatókönyvírók - egyikük a családi vígjátékok, másikuk a szuperhősfilmek felől érkezett - talán szándékosan döntöttek úgy, hogy egyformán sterilre formálják a Free City világát és a miénket, amelyben mindenki a Free Cityt játssza. Nagyjából olyan ez, mint a Ready Player One-ban, és a társadalmi célú üzenet is ugyanaz: kedves gyerekek, ne számítógépezzetek túl sokat!
Ám van itt más is, és nem a Bosszúállók- meg Star Wars-idézetekre gondolunk, amelyek jópofa elhelyezését a Marvelt és a Fox stúdiót egyforma mohósággal felvásárló Disney roppant médiaportfóliója tette lehetővé, és amelyeken valójában sírni volna kedvünk, mivel a tömegkultúra ikonjainak végletes kiszolgáltatottságára mutatnak rá.
Nem, a Free Guy voltaképpen a szabad akaratba vetett hitről szól, arról, hogy senkinek sem kell mellékszereplőnek lennie a saját életében. Ezt a tanulságot húzza alá a virtuális valóságokról szóló, bő húszéves sci-fik, a Truman Show és a Mátrix ötleteit újrahasznosító, azokat videójátékos látványelemekkel ötvöző Free Guy története.
Bizonyára nem véletlen, hogy a még régebbi posztmodern szorongásokra visszavezethető történettípus továbbra is aktuális. A fejlett társadalmakban miénk a kellemes, viszonylag gondtalan élet lehetősége, a film közönségét adó középosztályban feljebb nem igazán emelkedhetünk, lecsúszni sem nagyon fogunk, így a legjobb a fogyasztásra összpontosítani. Későkapitalista horizontunk e sokszor, sokféleképpen megfogalmazott tapasztalatát sűríti magába a Free Guy, és együgyű megoldást is kínál: legyünk kedvesek a másik emberhez, mert a világ még képes megváltozni.
Levy filmjével nincsenek komolyabb gondok. Tisztán végigmesélt, látványos, kerek történet, ami a videójátékos kultúra mai állapotáról, a YouTube-on meg Twitchen élőben közvetített végigjátszások infantilizmusáról is képet ad. De hogy éppen a Disney-nek érdemes-e elhinni a "mindenki egyéniség" bugyuta jelmondatát, afelől a Free Guy nem oszlatja el a kétségeket.
Free Guy (2021), 115 perc. 24.hu értékelés: 5,5/10.
