"Halló, hallasz?" - egy évtizede még biztosan ez volt a kezdőmondat, ha valakit
felhívtunk Skype-on. Céges online meetingeken pedig csak fokozódott a káosz. A technológia fejlődése rendkívüli módon felgyorsult. Sokszor már nehéz azt is elkülöníteni, mi az, amit egy-két évtizede még nem tudtunk rendesen megcsinálni, mert úgy érezzük, ez mindig is jól működött. Az online közös munka is ilyen, főleg a valós idejű - olvasható az Invitech szakmai támogatásával készült összefoglalóban a HVG Brandchannel oldalán.

Közös dokumentumszerkesztés valós időben

Régen befűztük a papírt az írógépbe, gépeltünk, elrontottuk, majd kezdhettük újra - vagy át kellett húzni a szöveget fehér javítófestékkel. Aztán a számítógépes szövegszerkesztés már egyenesen forradalmi változásnak számított, hogy egyszerűen vissza lehetett törölni az elektronikus szöveget.

Sok cégnél azonban még nem vették észre, hogy az utóbbi pár évben ugyanekkora technológiai forradalom zajlott le. Például a dokumentumokat ma már többen is szerkeszthetik - egyszerre, akár különböző jogosultságokkal.

Egyre profibb lehet a virtuális csapatmunka a felhőben

A Microsoft Teams rendszere és az Invitech megoldása új távlatokat nyit a vállalati kommunikációban.

További előnye a közös, "real-time" dokumentumszerkesztésnek, hogy nemcsak az időbeli korlátoktól függetlenül tudjuk kezelni az egyes anyagokat, hanem a fizikai távolságok is megszűnnek. Gondoljunk csak a több telephelyes cégek napi munkájára vagy a régiós szinten megvalósuló projektekre. Ezekben az esetekben rengeteg egyeztetést, fölösleges kört hidal át az, hogy tulajdonképpen mindegy, ki hol van éppen.

Fájlok felhőben

A fájltárolásnál hasonló léptékű fejlődés látható: egy ideig egyre növekedtek a merevlemezek, aztán tettünk a gépünkbe még egyet, aztán már kívülre is egyet, hogy a fájlok tényleg meglegyenek, többször eltárolva, aztán a világ összes tárhelye sem volt elég. Ráadásul a nem informatikai vállalkozók érthetően nem az IT-val, hanem a saját üzletükkel kívántak foglalkozni.

Ma viszont már néhány kattintással elérhetők a kvázi végtelen, de legalábbis egyre bővülő felhők, ahová könnyedén menthetők akár az óriási fájlok is. A többszörözésről, biztonsági mentésekről és minden egyéb informatikai feladatról pedig szépen a háttérben az infokommunikációs szolgáltató gondoskodik helyettünk. Mindez akár havidíjasan is igényelhető, és még a GDPR adatvédelmi rendeletnek való megfelelés sem sérül.

Üzleti tipp: profi csoportmunka a felhőben

Az Invitech a hazai infokommunikációs piacon elsőként jelent meg olyan értéknövelt, integrált szolgáltatással, mellyel ügyfelei a Microsoft Teams felhőalapú kommunikációs és csoportmunka platformjában rejlő lehetőségeket teljes értékű kommunikációs megoldásként használhatják.

A Teams és a publikus távközlési hálózatok integrációjával a felhasználók a felhőalapú csoportmunkát támogató alkalmazások és funkciók mellett már közvetlen távközlési kapcsolattal is kiegészíthetik kommunikációs igényeiket.

Online kommunikáció: az e-mail már csak egy a sok közül

Bár az elektronikus leveleket már sokan temették, de használható alternatívája konkrétan a mai napig nincs, sok mindenre jó is - éppen egyszerűségénél fogva. De az egyszerűség nem mindig elég: egy cég életében már rengeteg speciálisabb elvárás és feladat lehet. Gondoljunk csak a Skype és sok másik IP-alapú audio- és videochat kínálta lehetőségekre. A pár évtizede még óriási beruházásnak számító virtuális tárgyalók, a kontinenseken átívelő videókonferenciák mostanra a mindennapok valóságává váltak.

Az igazi növekedés a felhő- és biztonsági szolgáltatásokban rejlik

Néhány év alatt vált távközlési vállalatból infrastruktúra-alapú ICT-szolgáltatóvá az Invitech.

Ugyan az IRC, azaz a valós idejű szöveges kommunikáció régóta létezett, de inkább fizikusok, illetve informatikusok foglalkoztak vele még az előző évtizedben. Mostanra pedig van már felturbózott verziója is, a képes-videós Slack vagy éppen a Microsoft Teams, ami ráadásul az Office-ba is integrált, és ott is segíti a kommunikációt a közös szerkesztések során.

A teljes cikket itt olvashatja el!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!