A választási kudarc óta Gyurcsány Ferenc érzékelhetően nem említett szót a vele elvileg szövetségben lévő másik két kispártól. Hivatalosan azonban a DK nem nyilatkozik az együttműködés felbontásáról sem.


A Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd-ZÖLDEK március végén jelentette be, hogy közös listán indulnak június 9-én az EP- és a fővárosi önkormányzati választásokon. A „politikai, stratégiai” megállapodás elvileg 2026-ig szólt: a szövetségre lépett pártok megegyeztek abban, hogy a következő országgyűlési választásra is közös listát – és közös miniszterelnök-jelöltet – állítanak.

Az EP-választáson a hármas szövetség kifejezetten rosszul szerepelt,

A választások után a DK-s kommunikáció szerint egyetlen baloldali párt, a Demokratikus Koalíció maradt talpon. Gyurcsány Ferenc pártelnök – aki mostanában feltűnően sokat szerepel a közösségi médiában – említést se tesz arról, hogy létező formációként tekintene az MSZP-vel és a Párbeszéddel kötött szövetségre.

A Népszava kereste Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét, hogy megtudjuk, a DK tervezi-e bejelenteni a szövetség megszűnését, vagy milyen formában kívánják nyomatékot adni az együttműködés létezésének. A szóvivő a párt sajtóosztályára irányította az újságírót, ahonnan viszont nem érkezett válasz.

Az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre a választások után leköszönt tisztségéről. Komjáthi azonban kész ismét elindulni a tisztújításon, feltéve, hogy az MSZP-ben újra bevezetik a pártelnöki rendszert. Komjáthi lapunknak elmondta, hogy a kérdésnek, létezik-e még a hármas szövetség, van egy jogi és egy politikai aspektusa. Jogi szempontból a megállapodást az MSZP kongresszusa hagyta jóvá, ezért az addig érvényben van, amíg a kongresszus másként nem dönt.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!