Be kell zárni a budapesti szállodákat a kormány által bejelentett beutazási korlátozások miatt, ezek ugyanis a külföldiekből élnek, akik most nem jöhetnek a magyar fővárosba. Ezt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke mondta az InfoRádiónak.


Budapest 90 százalékban külföldi turistákra épül, és most újra be kell zárnunk, kormányzati segítség nélkül pedig nem fogjuk tudni megtartani a személyzet nagy részét - írta le a helyzetet Flesch Tamás.

Tehát újra kormányzati/állami támogatásért esedeznek a szállodák. Tavasz után ismét.

A nyár, főként július-augusztus valóban erős volt a szállodáknak is, de elsősorban vidéken, Budapesten azonban nem.

Az idegenvezetőknél ugyanilyen rossz a helyzet, hiszen nincs, akiknek megmutassák a legszebb hazai helyeket. A rádiónak nyilatkozó ágazati vezető, Caesar Éva szerint ötezer idegenvezető veszítheti el végleg a munkáját a kormány által bejelentett beutazási korlátozások miatt.

Van, aki a tartalékait vagy álláskeresési támogatását éli föl, de sokan keresnek és már találtak is másik munkát, a pályát elhagyva.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 24.hu/Berecz Valter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!