Idén sem lesz esélyes Fonogram-díjra Kállay-Saunders András. Csalódottságának Facebook-bejegyzésben adott hangot, érzéseit pedig kollégája, Király Viktor is osztja. Mint írja, nem szokott hasonló témában megnyilvánulni, de most eljött az a pillanat, amikor már nem tud csendben maradni.

Kapcsolódó

A Carson Comát, az Anna and The Barbiest és Beton.Hofit is jelölték a Fonogram-díjra

Tizennyolc plusz egy kategóriában hirdetnek majd győztest.

A zenei sikereimért és karrieremért hálás vagyok, mindennap azzal foglalkozhatok, amit szívből szeretek csinálni. Ennek ellenére többször a múltban éreztem, hogy szakmailag nem volt a munkásságom értékelve, de persze leszartam, mert nekem mindig fontosabb a közönségem, mint pár ember, aki dönt arról, mi jó, mi rossz, mi érdemli meg ezt vagy azt a díjat. De ezt most nem tudom szó nélkül hagyni

- írta posztjában az énekes.

Hangsúlyozta, hogy semmi baja nincs sem a zeneszámokkal, sem pedig az előadókkal, akik esélyesek év az Év hazai elektronikus hangfelvételének díjára, de nem tartja fairnek, hogy az Ocean című dala nincs a jelöltek között - holott világszerte hódította meg a zenei toplistákat.

Világszerte rádión, meg tévében toplistákon volt/van, és hamarosan kiadja Amerikában az egyik, ha nem a legnagyobb dance-elektronikus kiadó a világon, és itthon is jól ment, de nem tud rákerülni egy Fonogram - Magyar Zenei Díj listára. Már megszoktam, hogy nem értékelnek a szakmai döntéshozók, de ez már durva. Igazából ennyi, nem írok többet, kell mennem vécépapírt venni. Gyönyörű hétvégét mindenkinek

- zárta mondandóját.

A kommentelők nagy része támogatásáról biztosította az énekest, akivel egyébként Király Viktor is együttérez.

Tesó, én megértem. A Favorite Place című dalom amit Bob Sinclair kiadott és szinten Európában rengeteg rádióban játszottak , Billboard listás lett, és Magyarországon is rengeteget játszották. De ez a Fonogramnak ezek szerint nem elég. Ez van tesó. Nagyon kemény. És én is hozzá teszem, hogy minden tiszteletem a jelölteknek. De azért ne már.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!