A tokiói olimpia egyik legkülönösebb történése volt, mikor a női öttusázó, Annika Schleu a lovaglásnál nem tudott elindulni a Saint Boy nevű lóval. Az állat semmilyen módon nem engedelmeskedett, hiába csapkodta a versenyző a pálcájával, a helyzet nem változott. Schleu edzője, Kim Raisner szintén frusztrált volt, ő rá is ütött a lóra, ez kizárást jelentett az olimpiáról.

Azóta több fejlemény is történt:

  • A Német Állatvédők Szövetsége állatkínzás vádjával feljelentette Schleut és Raisnert.
  • Szabályváltozás lesz az öttusában az eset miatt.

Kapcsolódó

Megváltoznak az akadályok az öttusában a ló miatt, aki nulla pontot hozott lovasának

Annika Schleu esete elgondolkodtata a szövetséget.

Itt érkezünk meg Kaley Cuoco amerikai színésznőhöz, aki követte az eseményeket, főként azért is, mert 25 lovat tart otthon, maga is él-hal a lovaglósportért. Épp ezért mesélte azt Instagram-oldalán, hogy megvásárolná Saint Boyt, mondjanak bármilyen árat, szeretne neki jó életet adni.

Kötelességemnek érzem kommentálni ezt a gyalázatos esetet. Gusztustalan visszaélés volt ez a sportban, amit szeretünk. Szégyellheti magát a csapat. Ezzel nem tettétek büszkévé ezt a sportot. Most elítélnek minket. Ez a versenyző és az edzője szégyenletes volt. Megveszem a lovat és megadom neki azt az életet, amit megérdemel. Csak mondjanak egy árat.

Történetét a JustJared szemlézte először.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!