Kicsivel több volt, mint, ami jól esett


- ezt mondta mai szabadulása után Kaiser Ede a Blikk szerint.

Kaiser Ede ma szabadulhatott a börtönből, a férfi országos ismertsége annak köszönhető, hogy tizennyolc évvel korábban tévesen ítélték el a móri mészárlás miatt. A börtön előtt barátai és ügyvédje várta.

A móri bankfiókban 2002. május 9-én nyolc embert végeztek ki pisztolyból és sorozatlövő fegyverből leadott lövésekkel. A gyilkossággal gyanúsított Kaisert és Hajdú Lászlót 2002. július elején fogták el, miután volt bűntársuk vallomást tett ellenük. Hajdút végül nem gyanúsították meg azzal, hogy részt vett a móri mészárlásban, csak a fegyverek beszerzésével és elrejtésével. Kaiser Ede társtettesként szerepelt a vádiratban, az ügyészek szerint ő állt a bankfiókban és küldte el az érkezőket, míg odabent ismeretlen társa mészárolt.

Az elsőfokú bíróság 2004 decemberében tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Kaiser Edét, Hajdú László 15 évet kapott. A másodfokú eljárásban Kaiser büntetését helybenhagyták, Hajdú ügyében új eljárást rendeltek el. A vádlottak az eljárás során tagadták, hogy ők követték el a gyilkosságot, viszont több más erőszakos bűncselekményt beismertek. A jogerős ítélet után aztán kiderült, valóban nem Kaiserék gyilkoltak Móron.

2007 februárjában a rendőrök elfogták a veszprémi postásgyilkossággal gyanúsított Nagy Lászlót, és a lakásán megtalálták a móri bankrablásnál használt fegyvereket. Nagy az első kihallgatásán elismerte, hogy köze volt a móri bankrabláshoz. Azt állította, a gyilkosságokat egy Radó nevű szerb bűnöző követte el, aki bűntársukkal, Weiszdorn Róberttel együtt ment be a bankfiókba, ő csak sofőrként vett részt a bűncselekményben. Weiszdorn vallomása szerint viszont a rablást Nagy tervelte ki, és ők ketten hajtották végre. A bankfiókban Weiszdorn lőtt rá a biztonsági őrre, majd kiállt az ajtóba, és elküldte azokat, akik be akartak menni. Eközben Nagy odabent agyonlőtte a további hét embert.

Nagy László 2007 júliusában a cellájában öngyilkosságot követett el. Weiszdorn Róbertet az elsőfokú bíróság 2008 decemberében életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év letöltése után bocsátható szabadlábra. Az ítéletet a másodfokú bíróság súlyosbította, 40 évre emelte a minimálisan letöltendő büntetést.

A Fővárosi Bíróság végül 2009 novemberében mentette fel Kaiser Edét a móri vádak alól, vagy egy tucatnyi egyéb bűncselekmény - például egy ékszerbolt és egy pénzváltó kirablása - miatt azonban 18 év börtönbüntetésre ítélte. A férfi tavaly a Borsnak azt mondta, szabadulása után barátai építőipari vállalkozásában fog dolgozni, a lakhatása is megoldott, bár a régi lakásába, ahonnan elvitték a rendőrök, nem szívesen menne vissza.

A Blikknek az ügyvédje most azt nyilatkozta, Kaiser mellett kitartott a családja, a szülei rendszeresen látogatták, és éppen az érettségire készült, amit azonban a koronavírus-járvány miatt nem tehetett le.

Kiemelt kép: A jogerős ítélet kihirdetésekor két büntetés-végrehajtási őr vigyáz Kaiser Edére (k). Két évvel mérsékelte, tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Edét rablások és más bűncselekmények miatt, ezzel lezárult a perújítási eljárás, s így jogerőssé vált, hogy nem róható terhére a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás. A bíróság ítéletével mérsékelte a perújítási eljárás során kiszabott, 18 évben meghatározott fegyházbüntetés mértékét, ugyanakkor kizárta Kaiser Edét a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből. MTI Fotó: Soós Lajos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!