Justin Timberlake és Jessica Biel második gyereke júliusban született meg, ám egészen a mostani pillanatig nem erősítették a hírt, ahogy Biel terhességéről sem látott napvilágot egyetlen egy paparazzi fotó sem. A második gyerekükkel kapcsolatban most Ellen Degeneresnek mesélt, és annyit elárult, Phineas-nak nevezték el a babát, akinek érkezését ötéves gyerekük, Silas is nagy örömmel fogadta.

Imádnivaló baba, nagyon jó fej gyerek. Senki sem alszik most nálunk, de hatalmas a boldogság

- mondta Timberlake, majd az is kiderült, Degeneres az elsők között volt még annak idején, akinek elárulták, hogy újra szülők lesznek. Tavaly egyébként Timberlake egy interjúban a szülőség nehézségeiről számolt be, amiért később szétszedték a kommentelők.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ellen DeGeneres (@theellenshow) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó

Justin Timberlake szerint "nem embernek való" 0-24-ben nevelni a gyerekedet

A fia most 5 éves, hol volt akkor eddig?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!