Ahhoz képest, hogy márciusban egy időre visszavonult a zenéléstől Justin Bieber, azóta már fellépett néhányszor, sőt új számokkal is jelentkezett. Akkor személyes ügyekre hivatkozva tette le a mikrofont, ám most új tervvel állt elő karácsonyra.


Bieber ugyanis lájkokat kér egy fotóra, amire ha összegyűlik húszmillió kedvelés, új albumot dob a piacra.

Kicsit a Facebook indulása utáni időszak sejlik fel lelki szemeink előtt, mikor a tinik két dolgot csináltak a platformon:

  1. lájkot kértek, aztán visszalájkoltak,
  2. lájkot kértek, és akkor történt valami más, például kiírtak valami "roppant személyes" infót magukról.

A lájkgyűjtő poszthoz még azt fűzte a kanadai énekes:

Oszd meg, lájkold, dobd a sztoridba, szeretném felmérni az igényeket! Imádom, ahogy halad a dolog, már majdnem megvagyok, a támogatásotokkal pedig minden gyorsabb lesz

- fogalmazott, és nem tudni, hogy a lemezre gondolt vagy a húszmillió elérésére, ami jelen pillanatban átlépte a a 9 millió lájkot. Akár az is meglehet, hogy Kanye Westhez hasonlóan, Bieber is vallási tematikájú albumot készít majd.

Egyébként az ideiglenes visszavonulás mögött az is meghúzódott, hogy Bieber előbb apává szeretett volna válni. Lehet, hogy összejött?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Justin Bieber (@justinbieber) által megosztott bejegyzés, Okt 27., 2019, időpont: 4:36 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Gotham/GC Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!