A koronavírus-járvány harmadik hulláma után, július elsejétől visszahívták a katonákat a kórházakból - írta a Népszava.


A cikk szerint múlt szerdán, június 30-án, arról értesítették az intézmények vezetőit, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára nyolc hónapos szolgálatuk után, július elsejétől kivonják az odarendelt katonákat, illetve a rendőröket 93 egészségügyi intézményből.

A levélben szükségesnek tartották megjegyezni, hogy az intézkedés Pintér Sándor belügyminiszter egyetértését is élvezi.

A lap által megkérdezett kórházak vezetőit váratlanul érte a döntés, és állították hiányozni fognak az egyenruhások az ellátásból. A katonákról már a járvány alatt is dicsérően beszéltek a páciensek és a kórháziak is. Irányították a betegeket, segédkeztek az oltások adminisztrációjában, a Covid-ágyak bővítésekor cipelték a bútorokat, betegeket.

Az újság szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehetett nem észrevenni, hogy valójában az egészségügy békeidőben is fennálló munkaerőhiányát pótolták. A járványvédekezésre hivatkozva parancsra mozgatható "ingyenes" emberekhez jutottak az kórházak. Ám a vészhelyzet lefújásával ez a szükséglet nem szűnt meg.

A katonák kivonásával párhuzamosan a kórházparancsnokokat is visszahívták a gyógyítóintézményekből.

Ők tavaly március óta, azaz 15 hónapja "felügyelték" az intézmények készletgazdálkodását, segítettek megszámolni a főigazgatóknak a védekezéshez szükséges eszközöket, de az ő közbeavatkozásukat kérte a mentőszolgálat is, ha egy-egy intézmény valamilyen okból nem akarta fogadni a beteget.

Koronavírus

Japán újabb, több mint egymillió adag koronavírus elleni vakcinát küld Tajvannak

Mert tíz évvel ezelőtt, a pusztító fukusimai földrengés és szökőár után Tajvan is Japán segítségére sietett.

Akár 100 ezer eurót is nyerhet az, aki beoltatja magát Lettországban

Július 19-én megszűnhet a korlátozások jelentős része Angliában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!