A BGYH hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik a vírus terjedéséről és annak megelőzéséről szóló kormányzati tájékoztatásokat, utasításokat és maradéktalanul eleget tesznek ezeknek. Emellett folyamatosan elemzik mind a nemzetközi, mind a hazai fürdőszektor intézkedési terveit, és ennek függvényében mérlegelik, készítik elő a saját intézkedési tervüket is.


Közölték: a jelenlegi terveink szerint, amint feloldják a kijárási korlátozást, a kollégáik megkezdik a fürdők strandfelkészítési, karbantartási munkálatait, ütemezetten. A munkavégzés alatt ügyelnek a fertőzés megelőzésére, terjedésre. Meg kell még ismerniük a szabadtéri fürdőegységek üzemeltetésének esetlegesen megváltoztatott szakhatósági feltételeit, a BGHY már február végétől nagyon szigorú üzemeltetési előírásokat vezetett be és a nyitást követően is külön protokoll eljárásrendet kíván megvalósítani.

Budapesten hat strandfürdőt üzemeltetnek - Palatinus, Paskál, Csillaghegy, Római, Pünkösdfürdő, Pesterzsébet -, nyitás esetén valamennyi egységben továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegyvásárlásra, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépő megváltására.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Máthé Zoltán/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!