Megnyitottak hétfőn a parkok, a nem élelmiszert árusító üzletek és a javító-tisztító szolgáltatások Moszkvában, miután a helyi hatóságok szerint sikerült lelassítani a koronavírus-járvány terjedését - írja az MTI.


A fővárosiaknak a maszkviselési és távolságtartási kötelezettség, valamint a digitális forgalmi engedélyek rendszerének betartása mellett korlátozás nélkül engedélyezték a reggeli szabadtéri testmozgást, valamint lakcím szerinti időbeosztás mellett a sétát is a reggel és az este 9 közötti időszakban. A moszkvai polgármesteri hivatal honlapján az érdeklődők utánanézhetnek a parkok aktuális telítettségének.

Az orosz főváros stadionjait megnyitották a hivatásos sportolók előtt. Szentpéterváron megszűnt a kötelező utcai maszkviselet és a 65 éven felüliek önizolációja, ismét látogathatóvá tették a temetőket.

Közép-Oroszország régiói közül Tula megyében megszüntették a digitális forgalmi engedélyek használatát és megnyitották a teraszokat, Kurszk megyében a moszkvaihoz hasonló enyhítéseket vezettek be, Szmolenszk megyében újból lehet házasságot kötni - igaz, csak a pár és az anyakönyvvezető részvételével -, Voronyezs megyében pedig engedélyezték a pártgyűléseket.

Koronavírus - Még több hír a témában

A járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos feloldása jegyében a nyitás második szakasza kezdődött el több az dél-oroszországi és az észak-kaukázusi régióba, amelyek gazdaságában komoly súlya van idegenforgalmi bevételeknek. A szállodák még nem, de a gyógykezelési engedéllyel rendelkező szanatóriumok többnyire megkezdték működésüket. Több területen Covid-19-mentességi igazoláshoz kötik a beutazást.

Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krímben megnyitottak a szabadtéri vendéglátóipari egységek és megkezdődött a felkészülés az idegenforgalmi szezonra, amelyet június 15-től egyelőre csak a félsziget lakói élvezhetnek majd.

A Közvetlen Beruházások Oroszországi Alapja (RFPI) és ChemRar cégcsoport hétfőn közölte, hogy az orosz kórházaknak június 11-től kezdődően a hónap folyamán 60 ezer Avifavirt fognak kiszállítani. Az Avifavir az első Oroszországban bejegyzett koronavírus elleni készítmény, amely az RFPI szerint a szokásos terápia esetén megszokott 9-ről 4 napra gyorsítja fel a SARS-CoV-2 vírus pusztulását több mint 80 százalékos hatékonysággal. Az ötödik napon a páciens már nem veszélyezteti a környezetét.

A koronavírus szaporodási mechanizmusát megszakító, Japánban az influenza súlyos formái ellen 2014 óta alkalmazott szert szombaton jegyezte be az orosz egészségügyi minisztérium. A készítmény kereskedelmi forgalomba nem kerül, szedése terhesség idején ellenjavallt. Jelenleg 330 emberen folyik a klinikai tesztelése.

Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter közölte, hogy a Biocad és Generium orosz gyógyszergyár által fejlesztett Covid-19-vakcinák klinikai tesztelése június folyamán elkezdődik. A hasonló szérum előállításával kísérletező, Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) igazgatója, Alekszandr Gincburg akadémikus korábban úgy vélekedett, hogy az oltóanyag a nyár végére elkészül Oroszországban, a tömeges vakcinálás pedig már az ősz folyamán elkezdődhet.

Egy hónap múlva lesz a szavazás az alkotmányról

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői tanácskozáson bejelentette, hogy július 1-fogják megtartani az országos szavazást alkotmánymódosítás ügyében, amelyet az eredetileg kitűzött április 22-i időpontról a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani. Az államfő elvetette, hogy a kérdésben postai távszavazás legyen. Leszögezte, hogy Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, ami megengedi a normális élethez való fokozatos visszatérést.

Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke közölte, hogy a szavazóhelyiségek zsúfoltságának elkerülése érdekében a szavazást hét napra fogják széthúzni és néhány régióban elektronikus szavazás is lehetséges lesz. A voksok leadását a világháborús győzelem 75. évfordulója alkalmából - a járvány miatt elmaradt május 9-i dátum helyett - június 24-én megtartandó katona díszszemle után egy nappal meg lehet kezdeni.

A módosított, a szövetségi és a helyi parlamentek által már jóváhagyott alaptörvény egyebek között lenullázza a 67 éves Putyin eddig letöltött államfői mandátumait és lehetővé teszi, hogy a 2024-ben és a 2030-ban esedékes elnökválasztáson is jelöltesse magát. Az alkotmány megváltoztatott szövege konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket tartalmaz és módosítja a hatalmi ágak közötti viszonyt is.

Oroszországban az elmúlt nap folyamán az igazolt koronavírus-fertőzések száma 9035-tel, 2,2 százalékkal, 414 878-ra, a halottaké 162-vel 4855-re, a gyógyultaké pedig 3994-gyel 175 878-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.

Az újonnan diagnosztizált esetek 40,1 százaléka tünetmentes. A járvány kezdete óta az országban több mint 10,9 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 279,9 ezer szűrést végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 304 808 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Kiemelt kép: Aleksey Nikolskyi/Sputnik/Sputnik via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!