Mi is beszámoltunk róla, hogy a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján súlyos vereségbe szaladt a magyar bajnok MOL-PICK Szeged a Vardar otthonában. Sokan már temetik Juan Carlos Pastor csapatát, ám a spanyol edző a klub honlapjának elmondta, szerinte nem lefutott a párharc.


Egyéni megoldásokat kerestünk, siettünk, amit nem kellett volna. Ezért esett teljesen szét a csapat. (…) Nagyon nehéz, de nem reménytelen (a helyzet). Keresni kell a lehetőséget, ebben az idényben is megmutattuk, hogy jó csapatok ellen is tudtunk vezetni 5-6 góllal. Sokkal jobban kell játszanunk. Nincs lehetetlen

- mondta Pastor.

A szegediek vezetőedzője hozzátette: ennek a mélypontnak nem volt jele, de a visszavágón a hazai szurkolókkal sikerülhet az óriási bravúr és bejuthatnak a sorozat négyes döntőjébe.

A második meccset május 5-én rendezik majd.

Kiemelt fotó: Alex Grimm/Bongarts/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!