Egyre több 5G-s mobil

Idén rengeteget írtunk a következő generációs mobilnetről, az 5G-ről, amire már itthon is akad példa. A szükséges infrastruktúra kiépülése mellett az elterjedés másik kardinális feltétele, hogy legyenek olyan eszközök, amelyek támogatják az új technológiát, ami így a hétköznapokban is utat törhet magának.

2019-ben már a Samsung, a Huawei és az LG is mutatott 5G-képes készüléket, 2020-ban pedig az Apple is bemutathatja az új hálózatokra csatlakozni képes iPhone-t, őket pedig a többi gyártó is követi majd, felkészülvén a jövőre, élen az olyan kínai cégekkel, mint a Xiaomi vagy az Oppo. A legújabb, Snapdragon 865 csúcsprocesszor már X55 modemmel érkezik, ez felel az 5G-ért. Egyértelmű, hogy azok a felsőkategóriás mobilok, amelyekbe ez a komponens kerül, már támogatni fogják az újgenerációs mobilnetet.

Olyat tud a brutálgyors mobilhálózat, amire a vezetékes netünk sem képes

Egy Huawei Mate 20 X 5G okostelefonnal felvértezve vettük a nyakunkba Budapestet, hogy megnézzük, mit tud a Vodafone októberben indított 5G-s mobilhálózata.

Hosszúkás mobilok

Azután, hogy a Samsung idén piacra dobta a hajlítható paneles Galaxy Foldot, októberben megmutatta a következő, hasonló technológiával készülő modelljének koncepcióját is. Az eszköz egyik különlegessége, hogy a kijelzőaránya 25:9, szemben a megszokott, 16:9-hez közelítő értékkel, azaz a képernyő jóval hosszúkásabb, mint amihez az utóbbi években hozzászokhattunk. Ez a megközelítés nagyon hasonlít arra, amit a Motorola alkalmazott a kipattintós Razr új változatával.

Ahelyett, hogy a hajlíthatós mobil kiterítve egy tabletre hasonlítana, az ilyen készülékek a régi kagylómobilok dizájnját ötvözik a rugalmas panelekkel. Ennek előnye, hogy méret terén célszerűbb a kialakítás, hiszen valóban zsebbe lehet hajtogatni a vertikálisan összecsukható kütyüt. A Samsungon és a Motorolán kívül az Android atyja, Andy Rubin által alapított Essential is hasonlóban gondolkodik, és jövőre nagy eséllyel még több ilyen kialakítású mobilról fogunk még hallani.

Egyszerre retró és ultramodern a Motorola új, hajlítható képernyős Razr telefonja

Évek óta pletykálták a mobil érkezését, és végre le is rántották róla a leplet.

Dupla kijelzős mobilok

A hajlítható okostelefonokra reagálva több gyártó is úgy döntött, a táblagép-méretet inkább úgy kívánják elérni, hogy két kijelzőt raknak egymás mellé egy zsanérral, nem pedig egy nagy panelt tesznek hajlíthatóvá. Elég csak arra gondolni, amit az LG csinált a G8X ThinQ és a V50 ThinQ készülékekkel - utóbbit mi magunk is kipróbáltuk, és abszolút használhatónak találtuk.

Mégsem hatalmas tévedés az LG dupla kijelzős telefonja

Ha valaki könnyen használható multitaskingra keres telefont, annak az LG V50 ThinQ remek választás lehet.

A Microsoft szintén ezt az utat követi az alig pár hete bemutatott Surface Duóval. A redmondi cég által fejlesztett eszközön a két egymáshoz kapcsolódó panel zsanérjai 360 fokban forgathatók, kiterítve pedig egy 8,3 hüvelykes táblagépet kap a felhasználó. A Surface Duo két kijelzőjén alapesetben két különböző alkalmazás futtatható egyszerre, de fektetett módba állítva akár billentyűzetként vagy virtuális játékkontrollerként is működik az egyik panel, mintha egy mini PC vagy játékra tervezett kézi konzol lenne a kezünkben. Az eszköz leghamarabb jövő karácsony környékén kerülhet piacra, ami azért jó hír, mert a fejlesztőknek addig bőven lesz idejük applikációkat fejleszteni a speciális telefonhoz.

Látva az LG és a Microsoft megoldásait, egyáltalán nem lepődnénk meg, ha más gyártók is előállnának hasonló ötletekkel, hiszen az extra kijelző hiába emeli a készülék árát, a telefon még így is jóval olcsóbban kínálható, mint a hajlítható kijelzővel szerelt modellek. Elég csak a G8X ThinQ-ra gondolni, ami itthon nagyjából 250 ezer forintért vihető haza, szemben a Galaxy Fold 696 ezer forintos árával.

Durva, nagyon durva megapixelek

Az utóbbi években kialakul pixelháború továbbra sem lankad. Amellett, hogy a gyártók egymással versenyeznek a minél több szenzorból álló kamerarendszerekkel, a főegységek képességei is egyre durvábbak. A Samsung idén mutatta be a 108 megapixeles ISOCELL Bright HMX érzékelőjét, ami először a Xiaomi Mi Note 10-ben debütált, és biztosra vehető, hogy a jövő évi Galaxy S11-be is belekerül. A 108 megapixel ugyanakkor nem azt jelenti, hogy 12032×9024 pixeles képeket készíthetünk, hiszen a fotók véglegesítése során a szoftver négy képpontból készít egyet, vagyis a 64 megapixeles szenzorral 16 megapixeles felvételek, míg a 108 megapixeles egységgel 27 megapixeles fotók készíthetők.

Xiaomi Mi Note 10: minden konkurens okostelefont leköröz

A kínai gyártó legújabb csúcskészüléke minden aktuális készüléket leköröz, ha fotózásról van szó. És nem csak a kamerákat lehet dícsérni.

És ez még csak a kezdet, hiszen a mobilprocesszorok gyártásában élen járó Qualcommtól december elején olyan információk érkeztek, hogy az új Snapdragon 865 chipset már 200 megapixelig lesz képes támogatni a kamerákat. A 108 megapixeles főszenzor tehát csupán az első lépcsőfok, a kérdés csak az, hogy elsőként ki készít majd ennél is nagyobb érzékelőket.

(Kiemelt kép: iStock)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!