Alig hat százalékkal szán többet az egészségügy működtetésére jövőre a kormányzat - tudta meg a Népszava. A lap szerint a rendszer működtetésére egyelőre mindössze 150 milliárd forintos többletet terveztek az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) jövő évi költségvetésébe és további 60 milliárdot adnának az előterjesztés készítői a fejlesztésekre, azaz az Egészséges Budapest Program folytatására.

Ez azt jelenti, hogy egy év múlva sem javulhat érezhetően az ellátás.

Nincsen többletforrás többletforrás Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének népegészségügyi programjára sem: az érintett soron pont akkora összeg szerepel, mint amennyit e célra ebben az évben elkölthettek.

A Népszava emlékeztet: idén a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő mintegy 2443,3 milliárdból gazdálkodhatott, vagyis a jövő évi mintegy 150 milliárdos többletből túl sok mindenre nem futja, egyebek mellett a kórházak és szakrendelők finanszírozásának emelésére sem.

Budapest, 2017. január 31. Mentõautók állnak a Péterfy Sándor utcai Kórház - Rendelõintézet és Baleseti Központ mentõbejárata elõtt a VIII. kerületi Gázláng utcában 2017. január 31-én. Ezen a napon a fõvárosra hullott ónos esõ miatt húsz százalékkal megnõtt a balesetben megsérültek száma. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Simán áteresztik a sugárzást a Péterfy kórház ólomköpenyei

Ráadásul az intézmény Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzata is lejárt, tehát illegálisan működik minden egyes nap.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!