Négy fizető utast juttatna az űrbe 2021 végéig a SpaceX - írja az MTI. A vállalat azt tervezi, hogy rekordmagasságba küldi a turistákat. Az amerikai cég a Space Adventures nevű vállalattal dolgozik a projekten, a jegyekről eddig nem közöltek információt, de áruk várhatóan több mint száz millió dollár lesz.

A Space Adventures korábban az orosz Roszkoszmosszal együttműködve juttatott turistákat földkörüli pályára és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A SpaceX utazásán a turisták kihagyják a 400 kilométeres magasságban lévő ISS-t, ehelyett a Földtől mintegy 800-1200 kilométerre szállítják majd őket. A vállalat a tesztelés alatt álló Crew Dragonnal vinné az űrbe az utasokat, a jövőben ugyanezt az űrhajót használhatják a NASA asztronautái is.

Idén megint űrtörténelmet írhat Elon Musk

Végre tényleg elindulhat a Crew Dragon, az első magánűrhajó, ami embereket is szállít a világűrbe.

Stacey Tearne, a Space Adventures szóvivője szerint az utazás várhatóan 2021 utolsó negyedévében fog megtörténni, a cég pedig több potenciális ügyféllel folytat tárgyalásokat. Mivel a Dragon automatizált, nem lesz szükség profi pilótára vagy asztronautára, szükség esetén ugyanakkor az utasok is irányíthatják majd az űrhajót. Az utazást megelőzően a turistáknak tréningen kell részt venniük.

Kiemelt kép: Flickr/Official SpaceX Photos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!