A 2021. évben kiállított igazolások és támogatási igazolások együttes összege nem haladhatja meg a 100 milliárd forintot

- áll a december 24-én megjelent kormányrendeletben, amelyet az Index szúrt ki a Magyar Közlönyben. Ebből a keretből maximum 35 milliárd mehet építkezésekre, azaz 65 milliárd jut működésre.

Ez első blikkre vágást jelent a taoprogramot működtető látványsportágaknak (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda), mivel az utóbbi években a most meghatározott összeg fölött hívhattak le pénzt, ám e területen nem árt az óvatosság.

Példaként elég említeni a 2019-es nagy költségcsökkentési kísérletet: a 2018. december 27-én megjelent Magyar Közlönyben a kormány 50 milliárd forintban maximálta a 2019-ban lehívható összeget, ami biztosan jelentős csökkentés lett volna, hiszen addig százmilliárd körül voltak a leghívott éves összegek. Egészen februáig tartott ki a kormány e visszafogott terv mellett, akkor 50-ről 125 milliárdra emelték a lehívható összeget.

Legutóbbi összessítésünkben egyébként arról írtunk, hogy kilenc év alatt összesen 790 milliárd ment el taóra, ami azt jelenti, hogy éves átlagban 100 milliárd alatt van a program működésének költsége, igaz, elsősorban a kezdeti években tartották alacsonyan a büdzsét, utána nőtt a számla.

Kapcsolódó

Felcsút töretlenül szívja fel a közpénzt, de már Orbán másik kedvenc klubját is milliárdos összeggel gazdagítják a cégek

Kilenc év alatt 790 milliárd forint ment az államkassza helyett sportklubokhoz és szövetségekhez. A mostani támogatási időszak újdonsága, hogy a Felcsút mellett immáron a Fehérvár is milliárdos összeget gyűjtött egy év alatt.

Mindennek alapján azt lehet szinte biztosan állítani: 100 milliárdnál nem kerül majd kevesebbe a taoprogram 2021-ben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!