A szomszédos Horvátország után Szlovénia is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: szigorú intézkedések mellett szerdától kinyithattak a könyvtárak, múzeumok és galériák, hétfőtől a fodrász- és kozmetikai szalonok, valamint azok a vendéglátóhelyek, amelyek rendelkeznek terasszal - ismertette a kormány döntését Jelko Kacin kormányszóvivő a válságkabinet szerdai sajtótájékoztatóján.


A kormányülésen kedd késő este elfogadott rendelet szerint szerdától megkezdhették működésüket a múzeumok, galériák és könyvtárak. Mindazonáltal a szlovén lapok szerint erről az említett intézmények a sajtóból értesültek, ezért egy éjszaka alatt nem tudtak felkészülni az újranyitásra. Szerdától dolgozhatnak a kéményseprők és ingatlanügynökségek is.

Május 4-től kinyithatnak azok a kávézók és éttermek, amelyek rendelkeznek terasszal vagy kerthelyiséggel, továbbá a kisiparosok, valamint a fodrász- és kozmetikai szalonok is.

A szóvivő kiemelte, hogy továbbra is érvényben marad a lakhelyelhagyási tilalom, vagyis senki sem hagyhatja el azt a járást vagy várost, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány szerdán megvitatja a szabad mozgást korlátozó intézkedés feloldását.

Simona Kustec oktatási miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy május 11-től vagy egy későbbi időponttól az óvodák és általános iskolák is megkezdhessék működésüket. Ez azonban függ a járványügyi helyzettől és a szakemberek ajánlásaitól, hangsúlyozta.

A kormányszóvivő a keddi sajtótájékoztatón még arról beszélt, hogy Ljubljana a múlt hét elején indult átfogó szerológiai vizsgálat eredményéhez köti a járvány megfékezésére elfogadott korlátozások további enyhítését, leghamarabb május 12. után.

A legfrissebb adatok szerint Szlovéniában egy nap alatt tízzel - néggyel többel, mint egy nappal korábban -, 1418-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában három személy hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 89-ra nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 51 607 koronavírus-tesztet végeztek, és a diagnosztizált betegek közül 25-öt ápolnak intenzív osztályon.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI, kiemelt kép: Ales Beno / Anadolu Agency / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!