A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik és várhatóan egy hónapig tart, a válaszok feladási határideje augusztus 15. - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A koronavírus-világjárvány nem söpörte le a migrációt a napirendről, sőt gyorsíthatja azt, a két folyamat negatív hatásai ugyanis egymást erősíthetik. A kormány nem azért tart ki a migrációról folytatott vitában évek óta, hogy most bármilyen okból engedjen

- mondta Dömötör Csaba.

Itt van a nemzeti konzultáció 13 kérdése

Koronavírus, bevándorlás, Brüsszel, Soros.

A kabinet képviselője erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy az elmúlt napokban vita bontakozott ki Brüsszellel a nemzeti konzultáció utolsó kérdéséről. Az államtitkár szerint Brüsszel újból erőteljes nyomásgyakorlásba kezdett annak érdekében, hogy Magyarország változtassa meg alaptörvénye bevándorlást tiltó szabályait. Szerinte a kormány akkor tud hatékonyan ellenállni ennek, ha ehhez a nemzeti konzultációban megkapja a magyarok támogatását. Ezért fontos ez az utolsó kérdés - tette hozzá.

Dömötör Csaba szólt arról is, a kabinet a konzultáció első kérdésében azért kíváncsi arra, hogy a magyarok mely járványügyi intézkedéseket támogatják a leginkább, mert szakemberek szerint azok a leghatékonyabb lépések, amelyeknek magas a társadalmi támogatottságuk. A kormány az első szakasz lezárásával nyert egy kis időt és ezt érdemes felhasználnia arra, hogy kikérje az állampolgárok véleményét, ami jól jöhet az esetleges második szakasz esetén - mondta.

kiemelt kép: Bielik István/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!