Anthony Joshua egyhangú pontozással legyőzte Andy Ruiz Jr.-t, így visszanyerte mind a négy nehézsúlyú övet (WBA, IBF, WBO, IBO), amit még a nyáron óriási meglepetésre elveszített. A brit bunyós kevésbé látványos, ugyanakkor nagyon hatékony bunyóval nyerte meg a Szaúd-Arábiában rendezett mérkőzést.

Fél évvel ezelőtt Joshua átruccant Amerikába megmutatni magát, aminek az lett a vége, hogy a nehézsúlyú ökölvívás történetének egyik legmeglepőbb vereségét szenvedte el. Négyszer került padlóra Ruiz ellen, a hetedik menetben vetettek véget a szenvedésének. A visszavágó előtt teljesen úgy tűnt, hogy a brit bunyós be van rezelve, és erre igazából minden oka meg is volt - itt leírtuk, hogy miért. Ugyanakkor a fogadóirodák és a szurkolók egyértelműen Joshuát tartották esélyesnek, úgyhogy nagyon érdekes mérkőzésre volt kilátás.

A vártnak megfelelően lassan indult a mérkőzés, csak kóstolgatták egymást a felek, de Joshuának aztán volt egy jobbosa, ami felrepesztette Ruiz szemöldökét. A folytatásban a brit tűnt frissebbnek és összeszedettebbnek, de a harmadik etapban már Ruiz is aktivizálta magát, de azért inkább volt taktikai a küzdelem, mintsem látványos - ami egyébként senkit sem érthetett meglepetésként.

Joshua a negyedikben is folytatta az addig látott taktikus bunyóját, kivárásra játszott és nem ment bele a pofonosztásba, amiből rosszul jött ki az első mérkőzés során. Ez nem volt annyira váratlan, de a brit eddigi karrierjét ismerve elismerésre méltó volt az a türelmes ökölvívás, amit bemutatott. Jól ütött közbe, tökéletes ütemben táncolt el, amikor pedig Ruiz belelendült, akkor is mindig a megfelelő pillanatban nehézkedett rá ellenfelére. A találkozó első fele egyértelműen úgy alakult, ahogy azt Joshua eltervezte.

Hat menet után a brit volt, ha nem is egyértelműen, de fölényben, Ruiz kissé tanácstalannak tűnt.

Akik nagy adok-kapokra számítottak, azoknak csalódniuk kellett, ugyanakkor jó volt nézni, mekkora taktikázást vetett be a két ökölvívó. Ahogy telt az idő, úgy tűnt Ruiz egyre elveszettebbnek és türelmetlenebbnek, Joshua közben fegyelmezetten kivonta magát a közelharcból, csak időnként vállalt felesleges rizikót, igaz, olyankor mindig veszélyes helyzetbe került, lógott a levegőben, hogy a mexikói lesújt egy óvatlan pillanatban.

Fotó: Richard Heathcote/Getty Images

A kilencedik menetben volt egy kis tűzijáték, ami során ismét egyértelművé vált, hogy Ruiz egy villanással bármikor lezárhatja a meccset. Joshua azonban továbbra is türelmesen és okosan bunyózott, mindig ki tudta vonni magát az igazán nagy ökölharcból. A mexikói a folytatásban sem találta a fogást ellenfelén, így az utolsó két menetbe érve már csak abban bízhatott, hogy kiüti a britet.

Az utolsó menetet nagyon megnyomta a mexikói, ez volt az egyetlen az esélye. Joshua azonban tökéletesen felkészült erre a mérkőzésre, kezelni tudta ezeket a támadásokat is, így teljesen megérdemelten nyert egyhangú pontozással (119-109, 118-110, 118-110) és visszavette az öveit.

Hogy lesz-e harmadik mérkőzés, az a jövő zenéje, az mindenesetre eldőlt, hogy Anthony Joshua nem az a kaliber, akit egy vereség végleg eltántorít, úgyhogy bármi is lesz a folytatás, pezsegni fog a nehézsúly.

Maga amárkőzés nem lesz klasszikus, szép csendben ment le a 12 menet. De Joshua nem is ígért mást, azt mondta, nyerni ment Rijádba, ezt teljesítette is. 24. mérkőzésén a 23. győzelmét aratta, az az egy veresége van, amit a Ruiz elleni első mérkzősen elszenvedett. A mexikói 35. meccsén a második vereségébe szaladt bele.

Kiemelt kép: Richard Heathcote/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!