A kormány újabb intézkedéssel ösztönzi a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljainak elérését, a közúti közlekedés zöldítését. Egy friss kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.


Schanda Tamás kifejtette, hogy egymilliárd forintot különítettek el erre a célra. A pályázók a gépjármű értékének legfeljebb felét kaphatják meg támogatásként. Az elektromos személyautók és tehergépkocsik vételárának felső korlátja a gépjármű típusától függően 15 vagy 17 millió forint, az elektromos robogóké pedig 1,1 millió forint.

Az ITM közleményében kiemelték: a kiírás segíti az ország újraindítását, előmozdítja a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését. A vállalkozások megerősödéséhez is hozzájárul, hiszen az elektromos autók gazdaságosabb fenntartásával már középtávon jelentős megtakarítást érhetnek el. Az új lehetőséggel más cégek és az egyéni vállalkozók mellett a közösségi autómegosztással foglalkozó gazdasági társaságok is élhetnek.

A kiírás részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A pályázatokat 2021. július 12. 08:01 perctől a keret kimerüléséig lehet benyújtani.

"A kormány számos különböző célcsoportnak biztosít támogatást tiszta járművek beszerzéséhez. A magánszemélyek, vállalkozások, egyházak mellett a nagyvárosi autóbuszos szolgáltatókat is segítjük flottájuk megújításában. Az állami támogatás minimálisra szűkíti a hagyományos és az elektromos meghajtású járművek közötti árkülönbséget. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv programjainak köszönhetően így egyre több, a környezetet nem terhelő autó, busz, taxi, robogó jelenhet meg a hazai közutakon. A városokban tisztul a levegő, csendesebbek lesznek az utcák, így a támogatással mindenki jól jár" - fejtette ki Schanda Tamás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!