Ujjlenyomata buktatta le azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 78 éves asszonyt a lányával 15 évvel ezelőtt Makón. A megölt asszony szerény életet élt, nyugdíját azzal egészítette ki, hogy családi házának egyik szobáját pénzváltónak adta ki. Az 51 éves lánya pedig a közeli iskolában dolgozott takarítóként.


Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője mai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kettős emberölés elkövetésével gyanúsított férfit a daktiloszkópiai vélemény alapján fogták el, és bár megtagadta a vallomást, a szakértői intézet megerősítette, hogy a helyszínen talált genetikai nyomok megegyeznek az övével.

A gyanúsítottnak korábban csak az ujjlenyomat-töredékét rögzítették. Mivel ez nem volt alkalmas a gépi azonosításra, ezért 2004-ben még nem sikerült megtalálni az elkövetőt. Most azonban több száz ujjlenyomatot vizuálisan ellenőriztek, és így jutottak el hozzá.

Korábban az idős nő unokáját gyanúsították a gyilkosságokkal, akit a szagminta alapján választott ki a kutya. A férfit kihallgatták, de a szakértői vélemény szerint nem egyezett a genetikai nyoma a helyszínen találttal, így vele szemben az eljárást megszüntették, majd 2006-ban a nyomozást is, mert nem volt beazonosítható az elkövető. A kiemelt ügyeket felderítő főosztály tavaly novemberben kezdeményezte a nyomozás folytatását, és ennek során azonosították a feltételezett elkövetőt.

A tettes először a szomszédos ingatlanba hatolt be, majd a kerítésen átmászva jutott be a nyugdíjas asszony házába. A nyári konyhában összetalálkozott a 71 éves asszonnyal, akit vascsővel bántalmazott, majd elvágta a torkát. Ezután még másfél-két órát tartózkodott a lakásban, evett, ivott, átkutatta a házat. Ekkor találkozott össze az anyját meglátogató 51 éves nővel, akit ugyanúgy bántalmazott és ölt meg, mint előző áldozatát.

A holttesteket újságpapírral betakarta, majd a vascsövet hátrahagyva távozott. Az elkövető azonban vénás sérülést szenvedett, s a vért még a házban lemosta, ehhez azonban levette cérnakesztyűjét, így ujjlenyomatokat hagyott hátra. A rendőrség most ezeket vetette össze ismét a Makón és Csongrád megye területén élet és vagyon elleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomataival és így találtak rá a gyanúsítottra.

A több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt letartóztatott 46 éves Sz. Dénes a mórahalmi járásban lakott. Felesége, gyereke nincs és hajléktalanként tengette az életét. Makón egy "magánéleti kapcsolat révén" fordult meg 15 évvel ezelőtt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!