Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság azt az emberöléssel gyanúsított 43 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt szívtájékon szúrt egy román férfit Dusnokon.


Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi tagadta a bűnösségét a kihallgatása során, és jogos védelemre hivatkozott. Az ügyben eljáró nyomozási bíró azonban egyetértett az ügyészség indítványával, és elrendelte az emberöléssel megalapozottan gyanúsítható férfi letartóztatását.

Egy közlekedési vita fajult el ennyire a dusnoki férfi és egy ott élő román férfi között. A román állampolgár vasvillával fenyegette a helybeli férfit, akinek emiatt riasztották az édesapját. A 43 éves apa és a fia ezután üldözni kezdte a fenyegetőző román férfit, aki erre szintén értesítette a rokonait.

A két társaság később Dusnok külterületén összecsapott. Legalább négy román állampolgár támadt vascsővel és vasvillával a két magyar férfire. Eközben a 43 éves apa késsel szívtájékon szúrta az 51 éves román állampolgárt, aki a helyszínen meghalt.

A bíróság elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi, valamint a felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsított 23 éves és 28 éves román gyanúsítottak letartóztatását is. A végzés nem végleges.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!