A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság végzését, amivel egy hónapra elrendelte Joób Márton és hét társa letartóztatását. Ez azt jelenti, hogy a bűnszervezetnek mind a nyolc gyanúsítottja jogerősen is letartóztatásban marad.

A szegedi baloldali önkormányzati képviselőt és társait azzal gyanúsítják, hogy fiktív számlázással 254 millió forintos hátrányt okoztak a költségvetésnek. A megalapozott gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó - a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű - gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megyében folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal.

Költségei fedezésére, valamint az áfafizetési kötelezettségének csökkentésére három különálló számlázási láncot alkotó cégcsoporttól fogadott be fiktív számlákat. A számlázási láncban levő cégek kizárólag a fiktív számlák kibocsájtására jöttek létre, és a láncok legalján olyan gazdasági társaságok álltak, amelyek vagy nem teljesítették adóbevallási kötelezettségüket, vagy ha tettek is bevallást, az adót már nem fizették meg.

Zár alá vették a 11 gyerekes, letartóztatott szegedi képviselő házát

Az Átlátszó szerint Joób Márton tudta, hogy elvihetik, próbált is segítséget kérni politikusoktól.

A bűncselekményt megvalósító tevékenység leplezése végett a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak között a számlázási láncok tetején álló cég vezetője, azaz Joób, valamint a szórólapterjesztést koordináló területi vezetők, és a fiktív számlázó cégeket biztosító személyek vannak. Az eddigi adatok szerint a költségvetést ért vagyoni hátrány összege meghaladja a 250 millió forintot. A nyomozás során gyanú merült fel arra is, hogy a bűnszervezet tetején álló cég vezetőjének másik, építőipari tevékenységgel foglalkozó cége is fogadott be fiktív számlákat, mintegy hárommillió forint adótartammal.

A törvényszék döntésével a Kecskeméti Járásbíróság határozata véglegessé vált, vele szemben további jogorvoslatnak nincs helye.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!