A korábban emberölés miatt is elítélt vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.


Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a baranyai férfit, aki bozótvágó késsel támadt volt élettársa férjére 2022 augusztusában a mozsgói szőlőhegyen - közölte a bíróság pénteken.

Közleményükben azt írták, hogy a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves vádlott és az ügy sértettjének felesége közötti korábbi élettársi kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a vádlott, akit korábban háromszor is elítéltek erőszakos cselekmények, köztük emberölés miatt, börtönben volt. A férfi a szabadulását követően ismét összeköltözött a nővel, aki a vádlott viselkedése miatt végül visszaköltözött a férjéhez.

A házaspár és három gyermekük is otthon volt, amikor a férfi aznap éjjel a házhoz ért. A férjre támadt, többször a férfi nyakára, majd hasára csapott a bozótvágóval, a dulakodás során pedig folyamatosan a sértett és családja megölésével fenyegetőzött.

Végül sikerült a támadót lefogni és a kiskapun kiszorítani.

A rendőrség korábbi közleményében azt írták, hogy a férfit a támadás után két nappal, Zalaegerszegen fogták el.

Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a korábban emberölés miatt is elítélt vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

(via MTI)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!