Két és félszer annyi büntetést kapott másodfokon az a pápai nő, akinek gyakorlatilag kínhalált halt az anyja azért, mert elhanyagolta. Az 57 éves nő hat év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Veszprémi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért elsőfokon.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb minősítésért és büntetés kiszabásáért fellebbezett. A Győri Ítélőtábla egyetértett az ügyészi fellebbezéssel, és védekezésre képtelen személy sérelmére is elkövetettnek minősítette a bűncselekményt, és 15 év fegyházra emelte a nő büntetését.

A testi-lelki betegségekkel küzdő nő a 84 éves édesanyjával élt közös háztartásban, amelyet a későbbi áldozat vezetett. 2019 elején azonban az asszony egészségi állapota megromlott, s ezért már sem főzni, sem takarítani nem tudott. Az inaktív életvitelt folytató elkövető ekkor sem vette át az anyja teendőit, sőt többször bántalmazta az anyját, amiért az a korábbi feladatait nem látta el.

A nő elszigetelte az édesanyját azoktól az ismerősöktől, akik korábban segítettek neki, és senkit sem engedett be a házukba. Édesanyját nem mosdatta, ruházatát, ágyneműjét nem cserélte, rothadó fekhelyéről nem mozdította el. A legyengült nőnek emiatt testszerte felfekvései, mindkét lábfején élősködőkkel borított sebei keletkeztek. A lánya a sebeket nem kezelte, és orvosi és egyéb segítséget sem hívott, s nem is fogadott el.

Még akkor is csak több nap után kért segítséget az egyik ismerősétől, amikor édesanyját az ágyról leesve, a földön találta. Ez idő alatt a nő nem mozdította el az anyját a földről, és ételt, italt sem adott neki. A nő ismerőse is csak rendőri segítséggel tudott bemenni a házba.

A házban nagy mennyiségű szemét, hulladék, elviselhetetlen bűz és borzalmas higiénés viszonyok voltak. A kommunikációra már képtelen idős asszonyt a kórházba szállították, de néhány nap múlva meghalt. A cselekmény mind az erkölcsi, mind a jogi normákba ütközik, kirívó embertelenséget mutat, azért több mint duplájára emelték a nő büntetését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!