A tervek szerint Lengyelországba utazott volna, ahol a lengyel elnökkel és a keleti NATO-szövetségesek bukaresti kilences csoportjának vezetőivel találkozott volna.


Váratlanul Kijevbe látogatott Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Biden közleményben azt írta, hogy a vizit megerősíti megingathatatlan elkötelezettségüket Ukrajna mellett.

Joe Biden a tervek szerint

Hétfő délelőtt azonban olyan bejegyzések jelentek meg a közösségi oldalakon, amelyeken az amerikai légierő gépei láthatók a lengyel–ukrán határon, illetve Kijev teljesen lezárt belvárosa. Később egy olyan felvétel is megjelent, amelyen egy amerikai autókból álló konvoj haladt át az ukrán főváros üres utcáin.

Délelőtt aztán maga Biden erősítette meg látogatás tényét a Twitter-oldalán.

Az amerikai elnök nyilatkozatában kijelentette, hogy kijevi látogatása „megerősíti megingathatatlan elkötelezettségünket Ukrajna demokráciája, szuverenitása és területi integritása mellett”.

- írta Joe Biden. Az elnök azt is hozzátette: az USA széles nemzetközi koalíciót épített ki, hogy Ukrajnát „példátlan katonai, gazdasági és humanitárius támogatással” segítse. Ez a támogatás pedig Biden szerint megmarad.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!