Ráadásul együtt a februári juttatással. A Posta a napokban megkezdi a kézbesítést.


Már a napokban megérkezik a 13. havi nyugdíj idén – közölte a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Zsigó Róbert a baloldalt és a háborús szankciókat is szidta a bejelentésben, de egyértelművé tette: a kormánypártok „megvédik” a 13. havi nyugdíjat, amit a napokban utalnak illetve kézbesítenek az időseknek.

A 13. havi és a februári rendes nyugdíj összege egyazon utalványon érkezik, amelyen a két tételt külön feltüntetve találják a címzettek. A postai kézbesítés ütemezetten, a szokásos sorrendben valósul meg és a hónap végéig tart – nyilatkozta korábban a Magyar Posta az MTI-nek. Azok, akik átutalással kapják a nyugdíjat, február 12-én kapják meg a február havi és a 13. havi nyugdíjat is.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!