Bár az amerikai elnök, Donald Trump továbbra sem foglalkozik vele, a magyar kormány pedig nem tartja olyan fontos problémának, mint a menekültkérdést, a klímaváltozás veszélyeiről ma már világszerte konszenzus van. Magyarországot is elérték azok a tüntetések, amelyek a kormányokon kérik számon az intézkedések hiányát vagy elégtelenségét. Áprilisban Kihalni esélyes címmel szervezett tüntetést a Londonból induló Extinction Rebellion nevű mozgalom, amelynek tagjai erőszakmentes polgári engedetlenséggel szeretnék elkerülni az ökológiai összeomlást. Május 24-én pedig a Greta Thunberg által alapított Fridays for Future demonstrált többek között Budapesten is, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás egyre növekvő veszélyeire.
Az utóbbi egy-két hónapban látványosan megszaporodtak a klímaváltozás drasztikus hatásairól szóló, az érzelmekre erősen ható tudósítások és tanulmányok. A közeljövőben trópusi betegségek fenyegetik majd Európa lakosságát, minden korábbinál gyorsabban olvad az alaszkai folyók jégtakarója, a gleccserek nagy része eltűnhet néhány évtizeden belül, 2100-ra több világváros is víz alá kerül. Harrison Ford szerint a III. világháború zajlik éppen, és az ENSZ főtitkára is úgy látja, hogy a kormányok nem tesznek meg mindent. A migráció egyik kiváltója a klímaváltozás: ha nem sikerül jelentősen csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, egyre több embernek kell elhagyni a lakóhelyét.
Nem kérdés, hogy hétről hétre kerülünk a katasztrófához, ezért nem lehet eleget beszélni róla; de vitatható, hogy hatásos-e az a fajta félelemkeltő kommunikáció, ami egyre inkább terjed a sajtóban és a közbeszédben.
Ha a klímaváltozás következményeire akarjuk felhívni a figyelmet, és el szeretnénk érni, hogy az emberek változtassanak az életmódjukon, szakértők szerint néhány alapvető tényezőt kell figyelembe venni. Nem árt ismerni a célcsoportok jellemzői (lehet, hogy a szigorúan vallásos emberekre más érvek hatnak, mint az ateistákra); megfelelően kell keretezni és csomagolni a mondanivalót. Azokra az emberekre, akik nem törődnek a természettel, a fajok kihalásával, de fontosnak tartják a saját egészségüket, a biotermékek propagálásával lehet hatni - ami mellesleg ökológiai szempontból is fenntartható.
Ebben a témában a tényeknél és tudományos adatoknál sokkal hatásosabb lehet, ha az embereket személyesen is érintő területekről - a növénytermesztés alakulásáról, a jövőről - van inkább szó. Érdemes metaforákat is használni: egy kísérletben például, amikor a résztvevők azt olvasták, hogy háború zajlik a klímaváltozás ellen, sokkal inkább elismerték a probléma súlyosságát, és hajlandóbbnak mutatkoztak tenni is valamit, mint amikor más kifejezést láttak.
A félelemkeltő hangnemnek viszont sokak szerint nincs egyértelműen pozitív hatása a gondolkodásra és a viselkedésre, ennek ellenére úgy tűnik, mintha egyre több fórumon alapoznának a negatív érzelmek erejére. A Guardian a közelmúltban készített egy új útmutatót, amiben megfogalmazza, hogy milyen elveket követne cikkeiben. A szerkesztők kitérnek rá, hogyan kell írni a klímaváltozásról: a "klímakrízis" és a "klímaösszeomlás" kifejezéseket fogják használni, mert úgy gondolják, hogy ezek fejezik ki megfelelően a jelenség súlyát és jelentőségét. Ez a szóhasználat is azt a hozzáállást tükrözi, ami szerint rettegnünk kell, mert a közeljövőben hatalmas katasztrófákra számíthatunk.
Egy, a klímaváltozással kapcsolatos kommunikáció pszichológiájáról szóló kiadvány viszont azt hangsúlyozza, hogy nem ajánlott túlzásba vinni az érzelmi érvelést.
Ha egy cikk félelemkeltő, akkor igaz ugyan, hogy rövid távon nagy érdeklődést válthat ki (sokan elolvassák és megosztják), hosszabb távon viszont nincs hatása. Sőt, ha sok ilyen írással találkozunk, előbb utóbb belefáradunk, és nem fogunk foglalkozni a témával. Az embernek ugyanis korlátozott "aggódási kapacitása" van.
Több kutatás igazolja, tehát nem légből kapott állítás, hogy azok a klímaváltozással kapcsolatos cikkek, amik a félelemre hatnak, gyakran szorongás, elutasítást, apátiát, szomorúságot, dühöt, bűntudatot váltanak ki. Ez még nem feltétlenül lenne baj, hiszen azt gondolhatnánk, hogy a negatív érzelmek egy része cselekvésre motiválhatja az embereket. Ha bűntudata van valakinek azért, mert ő is hozzájárul a klímaváltozáshoz, esetleg változtat az életmódján, elkezd biciklivel járni és kevesebb hulladékot termelni, nem igaz? Sajnos a legtöbb esetben nincs ilyen összefüggés: az emberek inkább távolinak kezdik érezni a problémát, olyasminek, ami másokat érint. A félelem hatni tud a gondolkodásra, a hozzáállásra, vagy arra, hogy ki mennyire vallja magát ökotudatosnak; de a viselkedésre már kevésbé. Ha világvégét jósolnak nekünk, akkor pedig talán érthető is, hogy nem leszünk lelkesek, és nem kezdünk el máshogy élni, hiszen már úgyis mindegy. Az ilyen megközelítés ezért nemcsak rossz, de veszélyes is lehet.
Nem lesz hatásos az a fajta kommunikáció, ami a helyzetet reménytelennek, az emberiséget kiszolgáltatottnak, a klímaváltozás áldozatának mutatja be. Ezért érdemes minél személyesebben és látványosabban megmutatni, hogy mit lehet tenni, és hogyan lehet elkerülni vagy túlélni a katasztrófát. Ha az emberek hatékonynak érezhetik magukat, sokkal inkább lesznek hajlandóak és képesek tenni is valamit azon túl, hogy kifejezik a felháborodásukat vagy a frusztrációjukat.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu
