Még akkor is Jennifer Lopez éve volt a tavalyi, ha teljesen kihagyták az Oscarról (mondjuk a kritikánk szerint joggal), és a gálákon nem díjazták, hogy bevállalta a rúdtáncot a Wall Street pillangóiban. Lehet, hogy az Akadémia szemében sokkal inkább celeb, mint színésznő, de Lopez ötvenévesen a csúcsra ért, és nem úgy tűnik, mint aki lejtmenetre készülne mostanában. A Super Bowl félidejében olyan show-t nyomtak le Shakirával, ami már rég nem volt az amerikai foci döntőjén: jobb párost egyszerűen nem is találhattak volna a Miamiban rendezett sporteseményre. Jennifer Lopez latino botrányhősből díva lett, és évekkel megelőzte Kim Kardashiant a stílusával együtt. Arról se kell döntenünk, hogy Lopez inkább énekesnő vagy színész, elég annyit tudni, hogy a girlpower egyik legfontosabb alakja.

Bronxból Hollywoodba

Jennifer Lopez Bronxban született egy első generációs Puerto Rico-i családba. Anyja, Guadalupe Rodríguez házvezetőnő volt, apja, David López pedig kezdetben éjszakásként dolgozott egy biztosító vállalatnál, majd számítógépes technikus lett a cégnél. Lopez már ötévesen táncórákra és énektanárhoz járt, és viszonylag hamar közölte a szüleivel, hogy a szórakoztatóiparban képzeli el magát. Janet Jackson háttértáncosa volt, majd kisebb szerepeket vállalt, és nagyjából egyszerre kezdte el a zenei és a színészi karrierjét is még a kilencvenes években. Az igazi áttörést Selena Quintanilla-Pérezről, egy 23 évesen meggyilkolt latino énekesnőről szóló életrajzi film főszerepe hozta el, és nem sokkal később az első lemeze is megjelent On the 6 címmel. Kapott ugyan szerepeket, de azért nem nyílt ki előtte minden kapu.

Vagy harminc évvel ezelőtt mindenki úgy volt vele, hogy »ó, te vagy a latin lány. Eljátszhatsz spanyol szerepeket, takarítónőket, csak ebbe a körbe kerülhetsz be.«

- mondta a Varietynek.

Selena 1997. Fotó: Ricco Torres / AFP

A Selenához huszonkétezer lány közül választották ki, de úgy fogalmazott, hogy 26 évesen olyan fiatal volt, hogy azt sem tudta, mit csinál. A szerep megváltoztatta az életét: egymillió dollár volt a fizetése, ami egyből a legjobban fizetett latin-amerikai színésznőt faragta belőle, és azonnal újabb munkákhoz jutott. Játszott az erősen B kategóriás, óriáskígyós Anakondában Jon Voighttal és Ice Cube-bal, a Halálkanyar című filmben Billy Bob Thorntonnal és Sean Penn-nel, és nem sokkal később George Clooney oldalán tűnt fel a Mint a kámfor rabló-pandúr tematikájú romantikus vígjátékban. Egészen a Wall Street pillangói című filmig azonban tényleg nem találták meg az igazán komoly lehetőségek. Maradt a romantikus vígjátékok skatulyájában.

Még a szintén szerelmes filmekkel befutó Matthew McConaughey-vel is találkozott a karrierjük a Szeretném, ha szeretnél vígjátéknál, amiben Mary (Jennifer Lopez) egy céltudatos esküvőszervezőt játszott, míg McConaughey volt a házasulandó, de bizonytalan pasi. Nem volt ezekkel a romkomokkal akkora baj, és még az Álmomban már láttalakot is sokan szerethetik Lopez filmjei közül. Ő volt a rátermett takarító, Marisa Ventura egy New York-i luxusszállóban, ahol megismerkedett a kapós politikussal, Ralph Fiennes-szal. Ha másra nem, Jennifer Lopez lehetetlenül nagy kontyára biztosan sokan emlékeznek, illetve arra is, hogy már a kétezres évek elején járunk, ami a Bennifer-korszak kezdete.

Fotó: Frederick M. Brown/Getty Images/AFP

Lopez és Ben Affleck kapcsolata óriási durranás volt Hollywoodban. Mindenki róluk beszélt, őket akarta, és először kapott közös nevet a bulvártól egy híres pár. A Bennifer kifejezés még a szlengszótárba is bekerült, bár nem túl pozitív éllel: "egy attraktív pár, akinek van pénze, hírneve, szépek is, mégis mindenki utálja őket" - áll a

definícióban. Az állítólag négyszáz fősre tervezett, majd a felhajtásra hivatkozva lefújt esküvőjük csak azért fontos, hogy megértsük milyen befolyása és rajongótábora volt már húsz éve is Jennifer Lopeznek. Affleck bekerült az egyik leghíresebb klipjébe, sőt, a Jenny from the Bloc gyakorlatilag a kapcsolatukról szól, ami jelzi, milyen hatalmas érdeklődés övezte a viszonyukat.

Még mindig van benne egy kis Jenny from the Bloc

Noha tudjuk, hogy Lopez színésznő is az éneklés mellett, a Wall Street pillangóin kívül inkább könnyebb szerepeket kapott. Maradt a latino, de kitörni vágyó lány a vásznon. A zenei karrierje viszont sokkal meghatározóbb, ha azt vesszük, hány JLo szám állta ki az idő próbáját: a Super Bowl-show szerkesztőinek elég könnyű dolga volt, hogy kiválasszanak pár ismert számot Lopez életművéből. Több mint két évtizede gyártja ugyanolyan energiával a bulihimnuszokat, és most is képes több mint hatvanmillió dollárt összehozni egy intenzív, két hónapos turnéval. A kezdetektől vannak slágerei a Let's Get Loudtól a Jenny from the Blocon és a Love Don't Cost a Thingen át egészen a mai számokig.

Ahhoz képest, hogy Lopez a kilencvenes évektől a pályán van, és több százmilliós nézettséget érnek el a számai YouTube-on, a díjeső máig elmaradt. Nemcsak az Oscar-jelöltek listájáról hagyták le a nevét, de még Grammyt sem kapott soha. A legfontosabb díjai közé tartoznak a Billboard elismerései, és hogy ő volt az első nő, akit Ikon-díjjal jutalmazott szintén a Billboard 2014-ben.

Nem mindig érkeztek tömegével Lopezhez a felkérések, éppen ezért vágott bele a tévézésbe. 2011-ben beült az American Idol zsűrijébe, hogy első igazi hírességként ítélje meg öt évadon keresztül a versenyzőket.

Az egy nagy fordulópont volt. Mindenki azt mondta, ne vállaljam el, hogy a karrieremnek akkor annyi, és nem kapok majd több filmes ajánlatot. Művészként egy viccnek könyvelnek el. Én viszont úgy voltam vele, hogy az az igazság, hogy nem jön éppen ajánlat egy rakás filmre, szóval miről is mondok így le?

- mesélte egy interjúban, és hozzátette, hogy a műsor mindent megváltoztatott.

Addig szerinte nem is tartották fontosnak, mit tud a zenéről, csak berakták a csinos popsztárok kategóriájába. Az American Idol közben adta ki az On the Floor című számát, egy táncos műsor producere lett az NBC-nél, és a mozihoz (A szomszéd fiú) is visszatalált 2015-ben.

Lopez folyamatosan gyártja a klipeket, és bár a kétezres években menő ezüstös szájfény és a csípőcsonton feszülő gatya a múlté, nem sok minden változott a Jenny from the Bloc óta. Maximum annyi, hogy a közreműködők cserélődtek le, és olyan, jelenleg menő arcok kerültek a képbe, mint a szintén Puerto Rico-i Bad Bunny, aki ott volt Shakiráék mellett a Super Bowl színpadán.

Kim Kardashian hadd higgye csak, hogy ő törte ketté az internetet

"Sosem mondanák a rendezők egy srácnak, hogy »milyen nagy a farkad«" - nagyjából ez Lopez véleménye arról, hogy mennyien voltak elfoglalva a hátsó felével. A múlt idő pedig csak azért jár, mert mára a Kardashianok építettek milliárdos birodalmat az (feltöltött?) adottságaikból.

Jennifer Lopez már javában influenszernek számított, amikor a Kim Kardashian még a kanyarban sem volt, hogy bejelentse: kettétörte a netet a meztelen képeivel. JLo meg létrehozta a Google Images-t, azaz, hogy külön rákereshessünk egyes kulcsszavak fotóira. Persze nem egyik napról a másikra született meg a funkció, de Lopez zöld, dzsungeles, köldökig kivágott ruhája adta az ötletet.

2000. Grammy díjátadó - 2019 Versace divatbemutató. Fotó: AFP

Az emberek többet akartak a szövegnél, és ez először a 2000-es Grammy-díjátadón mutatkozott meg, amikor Jennifer Lopez egy elég figyelemfelkeltő zöld ruhát viselt. Akkor ez kapta a legtöbb keresést, amivel valaha találkoztunk, de nem tudtuk teljesen megadni amit akarnak: JLo-t a ruhában. Ekkor született meg a Google képkeresése.

- nyilatkozta még korábban a Google volt elnöke, Eric Schmidt.

A legendás, kendőszerű estélyit - illetve a 2019-es változatát - pedig Lopez ismét fölvette, hogy emlékeztessen minket, mit is kaptunk tőle közel harminc év alatt. Egy kis időre eltűnt a szemünk elől, de csak azért, hogy ismét értékelni tudjuk, mire képes. Az meg, hogy végül nem a Wall Street pillangói csinált belőle igazi filmcsillagot, talán pont a színpadi profizmusának köszönhető. Persze megtanult rúdtáncolni (ami egy szörnyen nehéz atlétikai sportnak számít a sztriptízen túl), de alapvetően olyan lenyűgöző mozdulatokat tesz, mint a koncertjei alatt. Nem ezzel a szereppel rugaszkodott el tehát igazán a megismert JLo-tól. Talán akkor jön az újabb szintlépés, ha ő ül a rendezői székbe, és magának is adja a főszerepet. Most pedig Lopez a producere a fejlesztés alatt álló, a kolumbiai drogbárónőről, Griselda Blancóról szóló Keresztanya című filmnek, és az a terve, hogy ha eljön az idő, megmutatja, tud rendezni is.

Kiemelt kép: Ronald Martinez/Getty Images/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!