Jennifer Lopez a 2020-as Super Bowl félidei show-jában Shakirával együtt lépett színpadra. A hamarosan megjelenő, az életéről szóló dokumentumfilmben azonban arról beszél, hogy "ez a világ legrosszabb ötlete volt". A kijelentés akkor hagyta el Lopez száját, amikor a zenei rendezőjével, Kim Burse-zal tervezték a fellépés rá eső részét. Fontos kiemelni, hogy nem Shakira személyével volt problémája, hanem azzal, hogy kettejük között kellett elosztani a fellépésre szánt időt, vagyis nagyjából 12 percet.

Hat percünk van. Dalonként 30 másodperc, és ha elveszünk egy percet, akkor annyi, marad öt. De vannak bizonyos dalok, amiknek el kell hangozniuk. Kellenek a saját énekes pillanataink. Ez nem egy táncrevü lesz. El kell énekelnünk az üzenetünket. Szörnyű ötlet volt két embert felkérni a Super Bowlra. A világ legrosszabb ötlete volt

- fogalmaz a filmben Lopez.

Benny Medina, az énekesnő menedzsere a film egy későbbi pontján azt mondja, általában egy húzónév lép fel a sportesemény félidejében, akik maguknak oszthatják be a rendelkezésre álló időt, és ha szeretnének, akár vendéget is hívhatnak.

Sértő volt, hogy két latin énekesnőre volt szükségük annak a munkának az elvégzésére, amit eddig mindig egy előadó csinált meg

- mondta Medina.

A korábbi években a szólófellépők általában 13 percet kaptak, 2020-ban Jennifer Lopeznek és Shakirának 12 percet ígértek a szervezők, amit később sikerült 14-re feltornázniuk, így mindkettőjüknek 7-7 perc jutott, hogy előadhassák legnagyobb slágereiket. "Ha két húzónevet kérnek fel, akkor 20 percet kellett volna adniuk" - mondta Lopez.

A Halftime című dokumentumfilm a Tribeca Festival debütált szerda este, a nagyközönség június 14-től nézheti meg a Netflixen.

Kapcsolódó

Dokumentumfilm készül Jennifer Lopez életéről

A Halftime nyáron debütál a Netflixen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!