Hogyan vegyük el egy 19 éves fiú szüzességét néhány nap alatt? Ezzel indulunk, ennél azonban jóval többet kapunk a nyár egyik legviccesebb filmjétől, amely nem éppen családbarát, de 16 éven felül mindenkinek ajánlott!

Jennifer Lawrence-ről az embereknek nem feltétlenül a vígjátékok ugranak be elsőre. Talán a legtöbbeknek még mindig Az éhezők viadala villan fel az elméjében, noha a franchise már nyolc éve véget ért (legalábbis vele, az új film, az Énekesmadarak és kígyók balladája idén novemberben érkezik a mozikba). Emellett az X-Menekben játszott Mystique is sokakban hagyott mély nyomot, valamint talán még Oscar-díjas alakítása kapcsán a Napos oldal (2012) is felmerül egy róla szóló beszélgetés alatt. S talán épp ez utóbbi állt eddig legközelebb a komédiához, legalábbis sok humoros jelenet is helyet kapott benne, persze azért továbbra is egy komoly, fajsúlyos drámáról beszélünk, sérült lelkű emberekről. Emellett még a 2013-as Amerikai botrányban és a 2021-es Ne nézz fel!-ben bizonyíthatta Lawrence, hogy remekül ért a komédiához is, ám igazán vegytiszta vígjátékkal csak most jelentkezik először…

A Barátnőt felveszünk alapötletét egyébként egy valós, a Craigslisten megjelent hirdetés adta, amelyben szülők barátnőt kerestek a zárkózott fiuknak. Gene Stupnitsky (A kezdet kezdete, A hivatal, Rossz tanár, Jó srácok) és John Phillips (Nagyfater elszabadul) pedig meglátták ebben a filmre kívánkozó alapot, és megírták a forgatókönyvet, a filmre vitelhez pedig a Sony boldogan kiperkált nekik 45 millió dollárt, főként, mivel Stupnitsky előző és egyben első rendezése, a Jó srácok 2019-ben 20 milliós büdzséjére megkeresett a mozikban világszerte 111 millió dollárt.

Először azonban lássuk a sztorit! A 32 éves Maddie (Lawrence) egyedül él elhunyt anyja által ráhagyott házában, amit lehet, elveszít, annyira ramatyul áll anyagilag. Pincérnőként és Uber-sofőrként keresi a kenyérrevalót, ez utóbbi azonban meghiúsul, miután tartozásai miatt az exe kénytelen elvontatni a kocsiját. Így pedig még rosszabb helyzetbe kerül. Majd meglát egy hirdetést, amelyben jómódú szülők keresnek barátnőt a 19 éves fiuknak, aki folyton otthon gubbaszt, nincsenek barátai, nem bulizik, sosem volt dolga nővel, és nem szeretnék, ha így vágna neki ősszel az egyetemnek. A fáradozásért cserébe pedig felajánlanak egy Buickot, ami épp kapóra jönne a háza megmentéséhez Maddie-nek. A lány bele is megy az üzletbe, ám természetesen Percy valóban kemény dió, a végtelenül romantikus és félénk srácot még egy ilyen bombázónak is kihívás elcsábítania.

Többek között Seth Rogen és Sacha Baron Cohen is ilyen filmekkel csináltak karriert, nincs is ezzel semmi gond, amíg az alkotók nem esnek át a ló túloldalára (Cohen például az Agyas és agyatlannal már erősen átesett…), és netalántán még egy kis szívet is sikerül belecsempészni a keményebb viccelődésekbe. Szerencsére Gene Stupnitsky ilyen alkotó, ezt már a Jó srácokkal is bizonyította, így a Barátnőt felveszünkben is ezt a vonalat vitte tovább.

Volt azonban most egy ütőkártyája: Jennifer Lawrence. A 24 évesen már négyszeresen Oscar-jelölt és Oscar-díjas színésznő komikusi vénáján senki nem fog meglepődni, ha valaki hallotta már őt valaha nyilatkozni valamilyen eseményen vagy talk show-ban. Ugyanis frenetikus a humora és a dumája. Épp ezért meglepő, hogy ebbéli képességeit csak most használják ki igazán először. (Van ilyen, például Eric Banát sem vígjátékokból ismerjük, pedig komikusként és stand-uposként kezdte a karrierjét…) JLaw pedig nem is okoz csalódást: mindent bevet, a teljes színészi eszköztárát. Nem fél totál hülyét csinálni magából, a forgatókönyv ugyanis olyan helyzetekbe keveri, amiket sokan nem vállalnának be. Lawrence azonban nem egy szégyenlős típus. Bár sokáig ódzkodott a filmes meztelenkedéstől, vélhetően a 2014-es „The Fappening” után (amely során hackerek számos ismert híresség privát fotóit lopták le a telefonjaikról és osztották meg az interneten, köztük Lawrence képeit is) a színésznő úgy gondolta, már úgyis láttak belőle mindent, és először a 2018-as Vörös verébben vetkőzött neki több jelenetben is.

A film persze nem csupán e tényleg nagyon vicces szcéna emiatt érdemel figyelmet, mivel Stupnitsky és Phillips szkriptje a poénkodás mellett odafigyelt a karakterek lelkére is. Bár úgy tűnik, hogy Percy az, akinek segítségre van szüksége, hogy kihúzzák a szülei majomszeretete alól, és megmutassák neki, hogyan is kell élni, valójában persze a szülővárosában rekedt, az életével semmit sem kezdő Maddie szorul megmentésre. Ők ketten azért remek páros, mivel képesek egymásból kihozni a legjobbat, ezt a folyamatot pedig remek jelenetekkel érzékelteti a film.

A Percyt alakító Andrew Barth Feldman is remek felfedezés, mivel képes egy pillanat alatt megszerettetnie magát a nézőkkel: ő nem egy idegesítő lúzer, hanem korunk egyik szomorú jelensége, az agyonbabusgatott, mindentől óvott, nem az életre, hanem a szülők „szórakozására” nevelt csemete, akik csak akkor látják be, mennyire rosszul egyengették az útját, amikor rádöbbennek, hogy még harmincon túl is velük lakik a gyermek.

Stupnitskyék egyértelműen próbálnak reflektálni a Z generáció visszatetsző hóbortjaira és trendjeire. Rendesen odamondanak a telefonjukon élő, mindent kamerázó, mindenen vihogó és senkit sem tisztelő ifjonc rétegnek, és kétségtelen, ezek közül kerülnek ki a film talán legjobb poénjai is: pléldául ahogy a „hú, de öreg” 32 éves Maddie reagál a nála csupán 10-12 évvel fiatalabbak valóban idegesítő reakcióira. Hiába, manapság már ennyi idő is elég ahhoz, hogy generációs szakadékról beszélhessünk.

Összességében tehát a Barátnőt felveszünk egy üdítő, nyers, őszinte, vicces és csupaszív film, könnyen lehet, hogy a nyár legjobb vígjátéka lesz (bár előttünk áll még a júliusi Barbie és az augusztusi Kivert kutyák is, amelyek szintén pazarnak ígérkeznek).


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!