Megszavazta a vatikáni Amazonas-szinódus szombaton azt a javaslatot, hogy nős férfiak is lehessenek papok Amazónia eldugott vidékein.


Az Amazonas-térség 184 voksolásra jogosult püspöke közül 128 szavazott igennel a reformra, míg 41 ellenezte azt. A javaslat Ferenc pápa elé kerül, hogy fontolóra vegye elfogadását. A cölibátus részleges feloldásának kezdeményezése csupán egyike, ám legjelentősebbike azoknak az ügyeknek, amelyeket a szinódus 120 paragrafusos záródokumentumában a pápa elé terjeszt.

Amazónián kilenc ország és mintegy négyszáz etnikai csoport osztozik. A 7,8 millió négyzetkilométeres terület falvainak 85 százalékában a hívek nem jutnak el hetente misére, de akad olyan vidék, ahol éveken át nincs szertartás a túl kevés pap miatt. Ezért merült fel, hogy hitéletükben hiteles, példás családi hátterű, akár gyermekes világi férfiak mutathassanak be misét. Felszentelésük után részidős papi szolgálatot végezhetnének, saját világi munkájuk mellett látnák el az egyházi feladatokat egy közösségben.

A latin-amerikai püspökök október 6-án kezdődött szinódusa szokás szerint három hétig tart, a vasárnapi - október 27-i - mise zárja.

Kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!