Ezzel szemben a magyarok kétharmadának a hónap végére egyáltalán nem marad félretett pénze, vagy csak egy hónapra elég megtakarítása marad.


Csák János kulturális és innovációs miniszter a Kultúra.hunak adott interjújában beszélt többek között arról, hogy milyen kulturális hatások érték gyerekkorában, hogy gazdasági szakemberként milyen egy átvenni egy tárca vezetését, illetve hogy milyen szerepe van a kultúrának a jelenlegi, válságos időkben.

Beszélt az új kultúra finanszírozási struktúráról is:

A kultúra célközönsége a középosztály, amelyet célzott és hatásos reklámokkal el kell érni. Én az üzleti világból jövök. Ott ez úgy működik, hogy például megnézem, mennyi csomagolóanyagot használnak Magyarországon. Ha az egy lakosra jutó fogyasztás mondjuk 20 kilogramm, Ausztriában pedig 100, akkor nyilván ebben komoly potenciál van. Eddig, ha a kulturális intézmények szorult helyzetbe kerültek, hívták állam bácsit, aki – ha tehette – segített. Eljött az idő, hogy igyekezzenek megtalálni a potenciális fogyasztóikat” - fejtette ki.

Arról is beszélt, hogy ezentúl elvárásokat társítanak a támogatásokhoz:

- mondta.

Szerinte a hatmilliárd forintos állami támogatásból, idén kezdődő Színházi Olimpia megrendezése is indokolt

„A Színházi Olimpiák hagyománya 28 évvel ezelőtt indult Delphoiból, és azóta Japántól Indián át Oroszországig számos helyen megrendezték már. Az olimpia fantasztikus lehetőség arra, hogy a világ minden tájáról érkező társulatok, rendezők, színházeszmények találkozzanak. A múzeumokat sem poros tárgyak lerakatának tekintem, hanem az ismeretterjesztés, inspiráció, közösségteremtés otthonának. A színházat pedig a retorika és a mozgáskultúra iskolájának.

- fejtette ki.

Ezzel szemben a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai alapján nagy bajban van a magyar lakosság. A tavaly év eleji pénzosztásnak köszönhetően még pörgött egy darabig a gazdaság, aztán az infláció, a rezsicsökkentés korlátozása, a megnőtt hitelkamatok miatt a lakosság pénze folyamatosan fogy, sokan már a megtakarításaikat élik fel - írja azénpénzem.hu.

Az Intrum 2022-es Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése (ECPR) szerint a többségnek csak egy hónapra elegendő vésztartalékja van - írja a Napi.hu.

Magyarországon egyre inkább leszakad pénzügyileg a társadalom mintegy harmada: 2022 második felében 31,4 százalék mondta azt, hogy a hónap végére egyáltalán nem marad félretett pénze – ez megegyezik a tavalyi adattal.

Azok a magyar fogyasztók, akik félreteszik jövedelmük egy részét, nagyrészt ugyanarra gyűjtenek, mint egy évvel korábban: 42 százalék általános tartalékot képez váratlan kiadásokra, további 12 százalék pedig arra az esetre rak félre, ha elvesztené munkáját vagy jövedelmét.

2021 óta csökkent azok aránya, akik lakásra gyűjtenek (8,5-ről 6 százalékra), vagy gyermekeik, unokáik számára tesznek félre (12-ről 9 százalékra). Nem meglepő módon háromszorosára (10 százalékra) nőtt azok aránya, akik kifejezetten egy recesszióra felkészülve tesznek félre pénzt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!