Hogy mennyire okos ötlet egy világjárvány által sújtott világra ráengedni egy olyan akciófilmet, melyben a gyógyszergyárak a rosszfiúk - biztos használ majd az oltásellenességnek -, azon a Netflixnél nem igazán tűnődhettek el, legalábbis erre utal, hogy augusztusban érkező új filmjükben Jason Momoa az Elrabolva (Taken) filmek hangulatát idézve indul harcba egy nagy gyógyszercég ellen, amely miatt felesége nem jutott életmentő kezeléshez. Momoa végre nem csak szuperhős-mitológia-barbárok vonalon lehet igazi akciósztár, hanem kortárs közegben is, ahogy annak lennie kellett volna már nagyon régen, a Netflix tehát ezzel már biztosan jól döntött, a témafelvetés mellett viszont szintén kérdéses, hogy biztosan úgy kell-e trailert vágni, hogy abból jóformán a teljes film sztorija kiderülni látszik. Ha ezek után még képesek meglepni, akkor viszont valamit nagyon jól csinálnak. Augusztus 20-án kiderül, a Sweet Girl (Édes kislányom) címen érkező film ugyanis akkor kerül fel a Netflixre. Íme, a trailer.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!