Vadai Ágnes (DK) az emberi erőforrások miniszterét kérdezte arról, kapnak-e rezsiutalványt az ukrán nyugdíjasok. Az ellenzéki politikus önmagában is gondnak tartja az ilyen szavazatvásárlást közpénzből, de szerinte még több kérdést vet fel, ha az jár ukrán nyugdíjasoknak is.

Ezért választ várt Kásler Miklóstól:

  1. Jár-e a rezsiutalvány annak az ukrán állampolgárnak, aki az 1963-as egyezmény szerint magyar nyugdíjra jogosult?
  2. Amennyiben igen, vizsgálják-e, hogy a kedvezményezettek megfelelnek-e az 1963-as egyezmény feltételeinek, különös tekintettel az életvitelszerű magyarországi tartózkodásra és a valóban létező lakóhelyre?
  3. Mit kezd az amúgy nem névre szóló utalvánnyal az az ukrán állampolgár, aki valójában nem lakik itt, Magyarországon kiegyenlítendő gáz- és villanyszámlája sincs?
  4. Mennyibe kerül ez az ukrán nyugdíjasoknak szánt különjuttatás a magyar költségvetésnek?

Vadai Ágnes emlékeztetett rá, hogy az 1963-as egyezmény most is hatályos, mert az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben nem volt
hajlandó fölmondani, noha közismert, hogy

főleg az utóbbi időben rengeteg visszaélés történt ezen a téren: ukrán állampolgárok Magyarországon létesített fiktív lakcímmel és Ukrajnában beszerzett hamis jövedelemigazolással olykor havi háromszázezer forintot vesznek föl nyugdíj címén.

Mint írta, ilyen ügyekben nemcsak nyomozás folyik, hanem több esetben büntetőeljárás is indult.

Sok ukrán álmagyar csak küld valakit, aki felveszi helyettük Magyarországon a nyugdíjat

Megint gyanús be- és kijelentkezések történnek az ukrán-magyar határhoz közeli településeken.

Rétvári Bence államtitkár azzal oktatta ki az ellenzéki politikust, hogy gyurcsányozott és bajnaizott, illetve felsorolta, mi mindent vett el a baloldal a nyugdíjasoktól, ellentétben velük. Szerinte már a szocialisták is felülvizsgálhatták volna a magyar-szovjet szociálpolitikai egyezményt, mégsem tették, ők pedig majd egy modern egyezményt akarnak kötni.

A kereszténydemokrata politikus arra nem tért ki, hogy 2009-ben a Bajnai-kormány már előkészítette az egyezmény felmondását, arra viszont igen, hogy a kormány támogatja a kárpátaljai magyarokat, akik ellen Vadai Ágnes nyilvánvalóan csak hangulatot akar kelteni.

Válasza érdemi része szerint nyugdíjat egyébként csak az kap, aki megfelel mindenben az egyezmény feltételeinek, ők viszont a rezsiutalványra is jogosultak. Azzal nem foglalkozott, hogy ez a költségvetésnek mennyibe kerül. Ezt mi sem tudjuk, de tavaly Farkas András nyugdíjszakértő azt mondta, a legkisebb nyugdíjból élőknek nagy segítséget jelentene, ha megszűnne az egyezmény.

Külföldre és börtönbe is kiküldik a nyugdíjas rezsiutalványt

Hogy mit kezdenek vele, az már más kérdés.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!