Januártól jár az emelt bér az orvosoknak, és ezzel egy időben elkezdik „levadászni” a paraszolvenciát elfogadókat – értesült biztos forrásból a Népszava.

Az egészségügyi béremelésről szóló törvénycsomag tartalmazza a paraszolvencia büntethetőségét is, így 2021 januárjától akár egy év szabadságvesztés is várhat azokra, akik elfogadják, de azokra is, akik adják a hálapénzt. Januártól egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát - ez jelenleg 8 ezer forint.

A lap információ szerint

a kormányzat nem is tétlenkedik: már januártól indulnak a "hálapénzrazziák", azaz szigorú ellenőrzésekkel akarják betartatni az új törvényt.

A Népszava megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Belügyminisztériumot is, de egyelőre nem tudtak meg részleteket arról, pontosan hogyan néznek majd ki és kik végzik az ellenőrzéseket. Pillanatnyilag az orvosok is tanácstalanok: egyikük szerint nem korrekt, hogy a hálapénzt már azelőtt szigorúan büntetik, hogy a teljes béremelést megkapnák. Más szerint a járványidőszak alatt elkezdeni a komoly ellenőrzéseket a legrosszabb döntés, mert mindenkinek nagyobb gondjai vannak ennél.

hirdetés

„Nehéz elképzelni, hogyan fogják felderíteni a hálapénz elfogadását a kórházban, tekintve, hogy ez jellemzően szűk körben történik, ahol mások nincsenek jelen”

– kommentálta a hírt Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért magánszféraprojekt-vezetője.

Szerinte az orvosok esetleges megfigyelése – például egyes helyiségek bekamerázásával – súlyos adatvédelmi kérdéseket vet fel. Olyannyira, hogy ez esetben az adatvédelmi jog megsértése jóval súlyosabb lenne, mint az az előny, amit a bűncselekmény felderítése jelent. A kórházi, rendelői munka során is nehezen képzelhető el az orvosokkal szembeni tömeges nyomozati munka, és az őket lebuktató akciók sora.



hirdetés