Több tételben, fokozatosan érkezik majd a Pfizer vakcinája Magyarországra - közölte Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, hogy reggel újabb 70 ezer adag oltóanyag érkezett hazánkba, ebből 35 ezer egészségügyi dolgozót fognak beoltani, és elmondta azt is, hogy az oltási terv rendben halad, eddig 3789-en oltatták be magukat.


Az országos tiszti főorvos megjegyezte, hogy először öt helyen kezdték el az oltást, szerdától azonban 21-re bővül az oltópontok száma. Előbb az oltópontoknak helyet adó intézmények dolgozóit fogják beoltani, amint ezzel végeztek, az oltóhelyek környezetében található egészségügyi intézmények dolgozóival folytatják majd a védőoltás beadását. Jövő év elején már 25 ponton fognak oltani és az egészségügyi dolgozók után a szociális intézmények dolgozói és lakói kerülnek sorra.

A levelekkel és az internetes regisztrációval együtt közel 600 ezer főt tartanak számon, akik szeretnének oltakozni,

jelentette ki Müller Cecília. Akik még nem regisztráltak, azok is változatlanul, időkorlát nélkül ezt megtehetik - tette hozzá.

A védőoltásnak szigorú rendje van, ezért aki jelentkezik, az először kap egy kérdőívet arra vonatkozóan, hogy van-e valamilyen kockázat, milyen betegségekben szenved, volt-e valamilyen reakciója egy korábbi védőoltásról. "Mindig az oltóorvos dönt az olthatóságról" - jegyezte meg a tiszti főorvos.

Müller Cecília ismételten elmondta, hogy két oltásra van szükség a legnagyobb immunitás eléréséhez, és a második oltást követő két héten belül alakul ki a teljes védettség. Az első oltás után 21 nappal adják be a másodikat. Az oltásról egy oltási kártyát kap az oltakozó, amelyen szerepel az is, hogy mikor kell beadatni a második adagot. Kijelentette:

Nem kell tartanunk a védőoltásoktól, mert a védőoltások már bizonyítottak.

Az oltásoknak van már előzménye, emelte ki a tiszti főorvos, és nem a nulláról kellett kifejleszteni, mert a SARS1- és a MERS-vírusok miatt végzett kutatások szolgáltak a mostani védőoltások alapjául. Nagyon ritkán előfordulhat allergiás reakciók, ezért az oltóhelyeket úgy szerelik fel, hogy arra helyben reagálni tudjanak, de ez nem újdonság, eddig is így volt - tette hozzá Müller Cecília.

Válaszok újságírói kérdésekre

  • Az elhunytak átlagéletkora változatlanul 75-76 év, és az összes eddig elhunyt 3 százalékánál nem találtak valamilyen krónikus betegséget. Ennél a 3 százaléknál csak a koronavírus volt a halál oka.
  • A Nemzeti Népegészségügyi Központban tárolják a Szputnyik V vakcinát, és egy tudományos együttműködés keretében vizsgálják az oltóanyagot. Egyelőre a kutatást kezdték el.
  • Az új mutánstörzs, amelyet először a britek azonosítottak, sokkal gyorsabban terjed, mint az ismert koronavírus, de nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a korábbi változat. A mutációval egy időben az NNK is elkezdte elemezni a mintákat, hogy megnézzék, Magyarországon is megjelent-e az új változat. Jelenleg hazánkban még nem azonosították be.
  • Nincsen influenzajárvány Magyarországon. Müller szerint két dolognak köszönhető ez: egyrészt sokan éltek az influenza elleni védőoltással, másrészt maszkot viselnek és rendszeresen kezet mosnak az emberek. Januárban újabb adag influenza elleni védőoltás készül el, ezért még többen tudják majd beoltatni magukat.
  • Mindenki úgy készüljön, hogy a koronavírus elleni védőoltás felvétele nagyjából fél órába telik, mert az oltás beadása után még egy nagyjából 15 perces megfigyelési szakasz lesz az oltóhelyen, hogy ha valakinél mégis fellépne allergiás reakció, azt kezelni tudják. Az étel és egyéb allergia önmagában nem jelenti azt, hogy valaki nem oltható.
  • Az oltási terv iránt sokan érdeklődnek, ezért azt nyilvánosságra fogják majd hozni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!