Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly október és március 4. között összesen 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség "életvitelszerű közterületi tartózkodás" szabályainak megsértése miatt - írja a Népszava.

Mindez azért érdekes, mert már január elején 298 helyszíni figyelmeztetésnél tartottak, azaz épp a leghidegebb hónapokban hagyott alább a büntetési kedv.

Januárig összesen tíz hajléktalant állítottak bíróság elé, mert az utcán élt, azóta pedig egyetlen embert sem.

A lap azt írja, március 11-én az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága 82 százalékos volt, a februári leghidegebb napokon pedig 86-88 százalék körül mozgott ez az arány.

Mivel ezek az adatok nagyjából megegyeznek az előző évek hasonló időszakában felvett adataival, így Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány elnöke is azt mondja, nem látják, hogy lett volna bármilyen hatása a szigorításnak e tekintetben.

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

A közterületen élés mától szabálysértés. Az előállítottak vagyontárgyait elkobozhatják, akár meg is semmisíthetik, kártérítést nem kapnak. Mutatjuk, hogyan készülnek az utca lakói az első razziára.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!