Romlik a járványhelyzet Szlovákiában, kedden több mint 3500 új igazolt fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi PCR-vizsgálatok, ami január eleje óta a legmagasabb napi esetszám, derült ki a szlovák egészségügyi minisztérium honlapján szerdán megjelent hivatalos kimutatásból, melyet az MTI idézett.


A PCR-szűrések száma meghaladta a 15 ezret, pozitív eredményt 23,4 százalékuk hozott. A mintegy 132 600 antigéntesztből pedig 2323 lett pozitív, a tesztek 1,75 százaléka. Az antigéntesztek mindenki számára ingyenesek.

Szlovákiában kijárási tilalom van érvényben, kivételt bizonyos esetekben csak a negatív teszttel rendelkezők kapnak.

A kórházakban kezelt koronavírusos betegek száma továbbra is négyezer körül mozog, lélegeztetőgépre mintegy 350-en szorulnak. A halálos áldozatok száma 104-gyel emelkedett, és már a hétezerhez közelít.

Folytatódik az oltási kampány is. Koronavírus elleni vakcinát eddig 286 ezer szlovák kapott, több mint százezren pedig már a második adagot is megkapták. A napi oltások száma az utóbbi időben hatezer körül alakult.

Az Igor Matovic vezette koalíciós kormány már korábban felkérte a parlamentet a jelenleg érvényes veszélyhelyzet meghosszabbítására. A veszélyhelyzet február 8-án lejárt, s ezt a kormány saját hatáskörében 40 nappal meghosszabbította. A kormány döntését azonban legkésőbb 20 nap elteltével a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Tekintettel a kormánykoalíciós vitákra, valamint az ellenzéki pártok álláspontjára, nem biztos, hogy a parlament támogatni fogja a beterjesztést.

Mária Kolíková egészségügyi miniszter felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy ha nem szavazzák meg a beadványt, akkor a Matovic-kormány elveszíti mandátumát a járvány megfékezésére irányuló fontos intézkedések meghozatalára. "Szükséghelyzet nélkül magukra hagyjuk az embereket" - figyelmeztetett a miniszter.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!