Jane Fonda bíróság elé állítaná azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal. A Viceland televíziónak azt mondta, elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat büntetné. Az amerikai színésznő szerint ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni.

Amikor a riporter-műsorvezető rákérdezett, "azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket", a 81 éves színésznő azt felelte: "igen, így szeretném". Jane Fonda gyakran kampányol a klímavédelem mellett, amit az interjúban azzal magyazott, hogy nagyon nagy a tét.


Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához. Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd.

Számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves

Alexandria Ocasio-Cortez Új Zöld Megállapodás néven ismert klímavédelmi programja az útmutató. Az állami hírügynökség szerint ennek lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ilyen munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, a klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása. Jane Fondát korábban többször letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

Kiemelt kép: MTI/AP/Manuel Balce


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!