A Kuciak-gyilkosság keddi bírósági tárgyalásán volt kollégáit hallgatták meg tanúként. Mindannyian azt állították, a tényfeltáró újságíró nagy veszélyt jelentett Marián Kocner vállalkozásaira - derült ki a Paraméter összefoglalójából.


Az Aktuality.sk munkatársai vallomásukban megerősítették, hogy Ján Kuciak generációja kivételes képességű újságírója volt. Főleg a szervezett bűnözéssel foglalkozott, azon belül is a gazdasági bűncselekményekre, az adócsalásokra, szabálytalan ÁFA-visszaigénylésekre, a pénzmosásra fókuszált. Nála jobban szinte senki nem tájékozódott jobban a nyilvános adatbázisokban. A számok világában mindig megtalálta az összefüggéseket.

Ha valamire rálelt a nyilvános adatbázisokban, akkor addig keresett, amíg a kép nem volt teljes. (…) Nem egyszer még mi is meglepődtünk a szerkesztőségben, honnan szedett össze ezt vagy azt

- mondta az oknyomozó csapat vezetője.

Kuciak cikkei komoly felfordulást okoztak a Smer-közeli oligarchák világában, de még őket is szóra tudta bírni, nemcsak szakmai körökben, hanem a "másik oldalon" is komolyan vették. 2017-ben kezdett a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner kétes ügyeivel foglalkozni, azokról csaknem két tucat cikket közölt és nagyon zavarta az üzletember köreit. Kiderült, Kocner még abban az évben telefonon megfenyegette, amit sem ő, sem a szerkesztőség nem vett elég komolyan.

Alábecsültük azt, hogy Kocner meddig mehet el. Ha egy újságíró ma kapna egy ilyen hívást, azonnal testőri védelmet kapna

- jelentette ki Peter Bárdy főszerkesztő. Kuciak feljelentést tett Kocner ellen a főügyészségen, de azt néhány hét múlva kukába dobták. Nem akarta nyilvánosságra hozni az esetet, tovább akart foglalkozni Kocner ügyeivel. Bár ez később hibának bizonyult, főnökei belementek ebbe.

A gyilkosság előtt ugyanakkor már szó volt róla, hogy Kuciak testőröket kap. Nem Kocnertől tartottak, hanem a Kelet-Szlovákiában élő olasz maffiózókról, akikről 2018. februárjában írt nagy cikket. Néhány nappal később az újságírót és kedvesét, Martina Kušnírovát megölték.

A per szerdán a vádlottak újbóli kihallgatásával folytatódik. Korábban a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt vezetője azt vallotta, hogy a Kuciak-gyilkosság megrendelésével Kocner példát akart statuálni, figyelmeztetésül az utána szaglászó újságíróknak. Peter Tóth azt vallotta: Kocnerrel együtt állítottak össze listát arról a 28 újságíróról, akiknek megfigyeltetésére megbízást adott neki a nagyvállalkozó, aki gyűlölte Kuciakot.

Kiemelt kép: A gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner a tárgyalóteremben január 13-án. MTI/EPA/Jakub Gavlák


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!