A sztárszakácsnak és nejének, Jools Olivernek öt gyereke van, a legkisebb, River 2016-ban született. A pár azonban nagyon szeretett volna egy hatodik babát, ám idáig ez nem jött össze. Jamie Oliver felesége River előtt kétszer vetélt el, a kisfiú születése után pedig még háromszor. Jools Oliver egy podcastban mesélt a legutóbbi alkalomról és arról, hogy hogyan tovább.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/246386-920341-1665611106-202182-608729-1594903805-075-photoshot-jamieoli160318-npwsa-e1594902768480.jpg)
Szeretnék egy hatodikat, tényleg szeretnék, de azóta volt három vetélésem… a legutóbbi három héttel ezelőtt. Gondolkodtam és nem tudom mi legyen. Szeretnék, de még rá kell jönni, hogy mentálisan jó ötlet-e. Meg persze fizikailag is, hiszen 45 éves vagyok, majdnem 46
- idézte a Hello! Joolst, akiért már nagyon aggódnak a testvérei és az édesanyja. Utóbbinak egy darabig nem is árulta el a legutóbbi vetélést.
Mindezek ellenére még vívódik, mert nagyon szeretne egy babát. A beszélgetés során azt mondta, ad még magának egy évet, és ha addig sem sikerül, akkor végleg lezárja ezt a fejezetet az életében.
Kiemelt kép: Michael Melia / NurPhoto / NurPhoto via AFP