A köztévévtől való távozás után Jakupcsek Gabriellában az is felmerült, hogy véglegesen véget ért számára a tévézés, de az ATV-n olyan műsort kapott, amit igazán magáénak érez. A Jakupcsek Plusz ráadásul sikeres is, így már készülnek a következő évadra. A műsorvezető arról beszélt, hogy hogyan éli meg a műsort és a beszélgetéseket.

Hallatlanul vigyázok arra, hogy senkit ne hozzak olyan helyzetbe, amilyenbe én sem szeretnék lenni. Nem hiszek abban, hogy a negatív reklám is reklám. Ebben a műfajban semmiképp, ez nem trash talkshow. Az imázsomtól tá­vol áll. Másrészt magam is beszélgetőtárs vagyok, nem egy riporter, aki mindenáron valamit ki akar szedni a másikból. Tiszteletben tartom a másik érzéseit, és ezt én is elvárom. Megtisztel, aki eljön

- kezdte a Borsnak Jakupcsek, aki nevet ugyan nem említett, de elmondta, hogy egy bizonyos hozzáállást nagyon nem szeret.

Csak akkor vagyok dühös, amikor valaki kamuzik. Bejön szerepelni, aztán hantázik, használni akarja a műsort valamire. Olyan is van, aki eljön és megijed, mert őszintének kell lenni. Szinte mindenki szívesen jön, és örömmel őszinte.

Demcsák Zsuzsa Jakupcseknek beszélt bántalmazó kapcsolatáról

Az ATV-n futó műsor vendége volt a műsorvezető.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!